Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Egyre nagyobb méreteket ölt a Telekom-botrány

A jelek szerint a német Telekom körüli botrány jóval nagyobb méretű, mint eddig hitték. A Financial Times német kiadása már arról számolt be, hogy az egyik legnagyobb és legtekintélyesebb európai távközlési konszern vezető munkatársait az ezredforduló óta figyelték, mert így akarták elejét venni belső információk kiszivárgásának.

A botrányt a hamburgi Der Spiegel című hírmagazin tudósítása robbantotta ki, amire a konszern elnöke, René Obermann azzal válaszolt, hogy a történtek maradéktalan feltárása érdekében bekapcsolta az államügyészséget is.

A Financial Times német kiadása időközben kiderítette azt is, hogy a Telekom vezető beosztású munkatársainak megfigyelése már az ezredfordulón megkezdődött.

Az újság szerint egy berlini detektívirodát nemcsak a telefonbeszélgetések lehallgatásával bíztak meg, hanem térfigyelő kamerák elhelyezésével is, hogy kiderítsék, a Telekom részéről kik találkoztak belső információk iránt érdeklődő hírlapírókkal.

A konszern eddig csak annyit ismert el, hogy 2005-ben és 2006-ban a bizalmas információk kiszivárgásának megakadályozására titokban rögzítette vezető munkatársainak telefonbeszélgetéseit és megbízott egy berlini céget az adatok kiértékelésével.

A Telekom szóvivője szerint a cég jelenlegi elnöke már tavaly intézkedett a titkos megfigyelések megszüntetéséről, miután értesült az ügyről, egyben pedig elbocsáttatta a vállalat biztonsági vezetőjét.

A Financial Times Deutschland munkatársának azon kérdésére, hogy miért nem hozták nyilvánosságra már a múlt évben a törvénytelenségeket, a Telekom szóvivője kifejtette: akkor súlyos sztrájkok miatt "szakítópróba" előtt állt a konszern, és nem akarták tovább terhelni az amúgy is feszült helyzetet.

Hanganyag: Vincze András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×