Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Szigorít a szlovák oktatáspolitika

A szlovák parlament ma elfogadta a sokat vitatott új közoktatási törvényt. Az ellenzék egységesen nemmel szavazott.

A szlovák ellenzéknek, köztük a Magyar Koalíció Pártja képviselőinek nem sikerült elérniük, hogy az oktatási reformot legalább egy évvel halasszák el, a szavazás során ugyanis a kormánykoalíció pártjai egységesek voltak és 79 szavazattal elfogadták az átfogó közoktatási törvényt.

A jogszabály az alapiskolákat és a gimnáziumokat érinti, a szakközépiskolák reformjáról ősszel készít törvényt a tárca. Az új, rekord hosszúságú jogszabály az 1984-ben életbe léptetett törvényt hivatott felváltani, és alkotói szerint végre Szlovákia is elindítja a sok éve várt iskolaügyi reformot. Amennyiben az állmafő is aláírja a jogszabályt, a változások már szeptembertől életbe lépnek.

A változások kritikusai szerint túl gyorsan, felületesen készült a jogszabály, ami a reform kárára mehet. A bírálók arra figyelmeztetnek, hogy szomszédos Csehországban is azért bukott meg a közoktatási reform, mert túl gyors tempóban vezették be, pedig ott a szlovákiainál háromszor hosszabb ideig tartott a folyamat.

A törvény leglényegesebb váltaozásai közé tartozik, hogy az eddigi egyszintű tantervalkotás helyett kétszintűt vezet be: a tárca által megszerkesztett állami kerettanterv az órák 50-80 százalékát szabja meg, a fennmaradó részt az iskolák maguk határozhatják meg.

A reform célul tűzte ki a magolás visszaszorítását, kevésbé kéri számon a lexikális tudást, ehelyett a kreativitás fejlesztését helyezi előtérbe.

A jogszabály az eddigi gyakorlattal szemben centralizálja a tankönyvkiadást, ebből a szempontból ellentétes a többi országban bevezetett reformmal. Tankönyként csak a minisztérium által jóváhagyott kiadványt lehet alkalmazni, a többit legfeljebb tanítási segédeszközként.

Az oktatási tárca több pontban is elegett tett a szlovákiai magyar pedagógusok követelésének, például nem szabta meg, illetve nem emelte a kötelező szlovák órák számát, és előírja azt is, hogy magyar iskolákba érkező tanfelügyelőknek tudniuk kell magyarul. A magyarországi oktatási tankönyvek használatát ugyanakkor az új jogszabály alaposan megnehezíti.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×