Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Mérges kígyók és járványok fenyegetik a túlélőket

Mianmarba érkezett Ban Ki Mun, az ENSZ-főtitkára, hogy megpróbálja meggyőzni a délkelet-ázsiai állam katonai vezetését: fogadják el a Nargis ciklon mintegy 2,5 millió károsultjának nyújtandó segélyprogramokat. A Baptista Szeretetszolgálat főigazgatója az InfoRádióban arról számolt be, hogy egyre súlyosabb a járványveszély, és mérges kígyók is fenyegetik a túlélőket.

A látogatás célja elsősorban az életmentés egy olyan katasztrófa után, amelynek már eddig 133.600 halálos áldozata és eltűntje volt - jelentette ki még Bangkokban a távirati iroda tudósítása szerint a világszervezet első embere.

Ban Ki Mun - akinek személyében 1964 óta első ízben jár ENSZ-főtitkár az országban - a tervek szerint tárgyal Thein Szein tábornok kormányfővel, majd a Nargis ciklon által május 3-án leginkább sújtott Iravádi-delta vidékére utazik. Ezek után várhatóan fogadja őt Than Sve, a katonai junta első embere.

A Nyugattal szemben gyanakvó junta erős nemzetközi nyomás alatt áll, hogy tárja szélesebbre a kaput a mentőakciók előtt, miután kiderült, hogy megszűrik és lassítják a nemzetközi segélyeket.

A mianmari hivatalos média azonban egyetlen szóval sem említette az ENSZ-főtitkár látogatását. Az állami rádió és televízió azt hangsúlyozta, hogy folyamatosan érkeznek a segélyek a szerencsétlenül jártakhoz és figyelmeztettek: az áldozatoknak nem szabad hinniük azoknak a híreknek, amelyeket különböző "destruktív elemek" gyártanak az országban és annak határain kívül.

Megfigyelik őket

A Baptista Szeretetszolgálat főigazgatója az InfoRádióban arról számolt be, hogy a Mianmarban dolgozó önkénteseik még mindig nem juthattak el a Nargis ciklon által leginkább sújtott térségbe, az Iravádi folyó deltájába.

Szilágyi Béla hangsúlyozta: még mindig rengeteg olyan túlélő van, aki semmilyen vagy csak minimális segítséget kap, egyes vidékeken napi egy marék rizs az élelmiszer-fejadag.

Nincs tiszta ivóvíz, terjed a tífusz és a hasmenés, a monszun beköszöntével pedig elszaporodnak a szúnyogok, amelyek maláriát és Dengue-lázat terjesztenek. Az áradások miatt a mérges kígyók is kisebb területre zsúfolódtak össze, így ezek is nagy veszélyt jelentenek - tette hozzá.

A főigazgató szólt arról is, hogy a külföldi segélymunkások többsége nem mozoghat szabadon, nekik is a korábbi fővárosban, Jangunban kellett maradniuk. A helyi kormányzat megfigyelteti őket, lehallgatják telefonhívásaikat, és korlátozzák az internetforgalmat.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×