Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Egy vitatott év miatt bénul meg Franciaország

Több tízezer francia dolgozó vonult az utcákra, hogy Nicolas Sarkozy elnök nyugdijreformja ellen tiltakozzék. Sztrájkba léptek a dokkmunkások is, akik a privatizációs tervek ellen tüntettek. Az akció megbénította a Calais-i kompkikötőt, a francia vonatoknak pedig csak a fele járt.

Az újabb francia országos sztrájk a jól ismert recept szerint indult - zömében a közlekedési munkások, köztük is a vasúti dolgozók bénították meg az országot. A korábbiakkal ellentétben azonban a szakszervezetek elkötelezték magukat amellett, hogy a tiltakozás során minimálszolgáltatást nyújtanak.

A Liberation című lap felmérése szerint a sztrájkolókat a lakosság 60 százaléka támogatja. Megoszlanak a vélemények arról, pontosan hányan is vonultak az utcákra. A rendőrség szerint 40 ezren, a szakszervezetek szerint viszont 150 ezren mentek ki az első tüntetésekre Nantes-ban, Rouenben, Le Havre-ban, Grenoble-ban és Marseille-ben.

A dolgozók haragját főleg az váltotta ki, hogy a francia kormány - Nicolas Sarkozy elnök elképzeléseivel összhangban - jövőre egy évvel emelni akarja az aktív munkaévek számát, azaz a nyugdíjhoz 41, és nem 40 évet kell majd dolgozni.

A francia közalkalmazottak közül a postai, közszolgáltatói és telekommunikációs alkalmazottak 10-20 százaléka tagadta meg a munkát. Zene szólt a France Inter és a Radio France International hírrádiókon is a reggeli adások helyett.

A munkabeszüntetést az öt nagy francia szakszervezet támogatja. Bernard Thibault, a CGT vezetője szerint más pénzügyi megoldás is van, mint a munkaévek hosszabbítása, és szerinte a kormány meghátrálásra kényszerül.

Egy másik szakszervezet, a CFDT első embere, Francois Chereque viszont elviekben elfogadja a reformot, de azt mondja, az nem veszi figyelembe egyes szakmákban a munka egészségre és várható életkorra gyakorolt hatását.

A Nicolas Sarkozy által kinevezett Fillon-kormány azonban eltökélte, hogy nem enged. A mostani munkabeszüntetés közvetlenül követi a francia halászok kéthetes sztrájkját, ők a növekvő üzemanyagárak miatt tüntettek, és több olajraktárat blokád alá vettek. Vezetőik a sztrájk leállítását kérték, amikor a kormány megígérte, hogy 110 millió euró támogatást tesz hozzáférhetővé, de egyes nagy raktárakat még mindig körbevesznek a tüntetők.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×