Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Clinton már az alelnökségre hajt?

Annak ellenére, hogy a keddi, Nyugat-Virginiai előválasztáson sokan Hillary Clinton támogatják, az egykori First Lady nem számíthat csodára. Elemzők szerint Barack Obama, az úgynevezett szuperdelegátusok jelentős támogatásával biztos lehet abban, hogy őt választják meg az amerikai Demokraták elnönkjelöltjének. Így még az sem lehet gond számára, hogy elveszítse a még hátralévő előválasztások némelyikét.

Miért nem adja fel Hillary? - ezt kérdezik egymás után például a New York Timesban megszólított bloggerek és erre kíváncsiak egyre többen a Demokrata vezetésen belül.

Hillary Clinton azonban meg akarja mutatni, hogy addig nincs vége az előadásnak, amíg le nem gördült a függöny. A döntő többségében fegyvertartó, fehér kétkezi dolgozók által lakott kétmilliós Nyugat-Virginiában Hillary gyozelemre számít és a győzelem tudatában akarja majd befolyásolni a Demokrata szuperdelegátusokat, hogy ne írják le.

Nyugat-Virginiában a Clinton-párti szavazók szokatlanul őszintén beszéltek arról, hogy nem szívesen választanának meg egy fekete elnököt. Ez az ország harmadik legszegényebb szövetségi állama, ahol a statisztikák szerint a lakosok egyötöde ha nem is olvasási, de szövegértelmezési gondokkal küzd, és ahol az átlagnál alacsonyabb az internetfelhasználók aránya.

Hillary Clinton itt eleve nagyobb előnnyel indult, mint Barack Obama. Csakhogy Nyugat-Virginia nem ama nagy államok egyike, amelyek változtathatnának a politikai sodráson.

Vasárnap óta Obama mögött több magasrangú pártvezér - szuperdelegátus - és több szavazó áll, mint Clinton mögött. Úgy tűnik, Hillary egyetlen esélye az, hogy ha magát a jelöltállító procedúrát próbálja meg módosítani. Kérheti például a floridai és michigani szavazatok hozzáadását - a két államot ugyanis "megbüntették", amiért a szokásosnál hamarabb tartotta előválasztását.

Az előválasztások végén azzal is érvelhet esetleg, hogy bár Obama több államot nyert meg, az összességében több demokrata voksoló támogatta a Clinton-kampányt. És számíthat arra is, hogy Obama az utolsó pillanatban megbotlik.

Megfigyelők hajlanak arra, hogy a mindig újra talpra álló Hillary azért folytatja, mert lenyelte büszkeségét és alelnök akar lenni Barack Obama mellett. És vannak olyan feltevések is, hogy bár 2008 nem realitás számára, már a 2012-es elnökválasztásra kacsintgat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

A vagyonadó rontja a versenyképességet és gazdaságlassító hatása is van – fogalmazott a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője az InfoRádióban. A világ egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatcsoportja csütörtökön rendezett konferenciát a legfontosabb adóváltozásokról és azok következményeiről. A részletekről Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője beszélt az InfoRádióban.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×