Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Magyarország számára siker az uniós borreform

Az eddiginél magasabb nemzeti támogatás, a cukor hozzáadásának lehetősége, a kivágási támogatások felülvizsgálata - csak néhány elem az európai uniós borreformból, amit sok éves egyeztetés után a napokban fogadott el végérvényesen az Európai Tanács. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára az InfoRádiónak elmondta: Magyarország érdekeit sikerült érvényesíteni a reformban.

Magyar szempontból siker, hogy megszületett a megállapodás az uniós borreformról: mostantól a közösség nem az úgynevezett történelmi bázis - a korábbi években folyósított támogatások összege - alapján határozza meg a további támogatási kereteket, ahhoz ezentúl a termőterület, illetve a termés nagyságát veszik alapul - mondta az InfoRádiónak a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára.

Ebből az következik, hogy Magyarország "nemzeti borítéka" 2009-re 14,4 helyett 16,8 milló euró lesz, míg 2015-ben eléri a 29,1 millió eurót.

Horváth Csaba közölte: a reformra nemcsak azért van szükség, mert az unióban óriási a borfelesleg - mivel sok spanyol, olasz és francia borász a lepárlásra való termelést tűzte ki célul -, hanem azért is, mert fejlődőben vannak, és egyre nagyobb piaci részesedést szereznek a dél-afrikai, dél-amerikai és ausztrál bortermelők.

Lépni kell, ha a termelésben és exportban egyelőre vezető Európa nem akar visszaesni - hangsúlyozta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára.

A magyar szakértők korábban úgy vélték: a tőkekivágási támogatások főként a nagy bortermelő országoknak kedveznek, nem a hazai termelőknek.

Ezzel kapcsolatban Horváth Csaba azt mondta: most már kisebb a veszélye annak, hogy kizárólag a kelet-európai országok hajtsák végre a termőterület-csökkentést, miközben a túltermelésért felelős országok semmit sem tesznek.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×