Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hamisításban Kína után Németország vezet

A német ipar számára egyre nagyobb gondot okoz a hamisítványok terjedése. Noha a jogvédelemről a napokban megállapodás született Berlinben a német és a kínai igazságügyi miniszter között, gazdasági körökben csak óvatos derűlátással nyilatkoznak a kétoldalú egyezmény várható hatásairól.

A Balti-tenger alatt tervezett kőolajvezeték megépítésében résztvevő Vietz Pipeline Equipment nevű hannoveri cég végleg beszüntette az együttműködést eddigi kínai partnerével, mert az szemrebbenés nélkül lemásolta a német cég műszaki rajzait, és ezáltal milliós jövedelemre tett szert.

A Vietz Pipeline Equipment esete távolról sem egyedi, így mind több német vállalat próbál más irányba tapogatózni, ha fennáll a birtokában lévő szabadalom jogtalan eltulajdonításának a veszélye.

Köztudott, hogy Kínában hagyják leggyakrabban figyelmen kívül a szabadalmi jogokat, és a legtöbb hamisított áru is Kínából érkezik. A német gazdaságnak ez idén már legalább 15 milliárd euró veszteséget okoz - 2 milliárddal többet, mint tavalyi.

Emellett becslések szerint mintegy 70 ezer német munkahely is veszendőbe megy a hamisítások miatt. A német gépgyártók szövetségének elnöke azonban utalt arra is, hogy a hamisítások terén Kína után Németország áll a második helyen, ezért is bizonyulnak kemény diónak a pekingi kormánnyal folytatott jogvédelmi tárgyalások.

A berlini gazdasági minisztérium felmérése szerint világviszonylatban 150 milliárd euró kárt okoznak a hamisítványok, amelyeknek legalább a felét a luxus-cikkek, kiváltképpen divatáruk teszik ki.

Hanganyag: Vincze András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×