Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A hágai börtönből lehet államfő Seselj

Megtörténhet, hogy a május 11-i előrehozott választások után a hágai börtönben ülő, háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seselj lesz Szerbia köztársasági elnöke. Vojislav Kostunica pedig akkor maradhat kormányfő, ha szövetséget köt a szélsőjobboldali radikálisokkal. A miniszterelnök és a radikális pártvezér erről telefonon egyezett meg, sőt már megállapodását is aláírták.

A hihetetlennek tűnő állításokat Vojislav Kostunica szerb kormányfő demokrata pártjának egyik bizalmasa szivárogtatta ki, és a szerb sajtó reális feltételezésként foglalkozik a kérdéssel.

A demokrata párt és a szélsőjobboldali radikális párt koalíciójáról már a pártvezetők is nyíltan beszéltek, hangsúlyozva, hogy ez a természetellenes szövetség kizárólag Koszovó megőrzése érdekében jön létre. Erről telefonon egyezett meg Vojislav Kostunica miniszterelnök és a hágai börtönben ülő radikális pártvezér, a háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seselj. A megállapodást Seselj felesége vitte el a börtönbe.

A megállapodás értelmében Kostunica marad a miniszterelnök, az új összetételű parlament pedig azonnal leváltja a jelenlegi államfőt, Borisz Tadicsot, és helyét a hágai börtönben ülő, háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seselj veszi át. Amíg nem szabadul a börtönből, a parlament elnöke helyettesíti, aki jelenleg is vezeti a radikális pártot Seselj távollétében.

A Seselj és Kostunica vezette Szerbia Koszovó miatt szakít Európával, és Oroszország felé fordul, nemcsak politikai, hanem gazdasági téren is.

A koalíció pedig azonnal kezdeményezni fogja Seselj szabadon bocsátását, aki közben államfő lesz.

Mindez hihetetlenül hangzana, ha a szerb sajtó nem foglalkozna vele érdemben már több napja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra; pusztító csapást mért az orosz hadiüzemekre is Ukrajna

Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra; pusztító csapást mért az orosz hadiüzemekre is Ukrajna

Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra, a lehulló törmelékek megrongáltak egy lakóházat - jelentette be az ukrán főváros polgármestere. Vitalij Klicsko a Telegramon azt közölte, a Kijev egyik nyugati körzetében történt támadást ballisztikus rakétákkal követték el, és hozzátette, hogy robbanásokat jelentettek a külvárosból is. Péntek éjjel több oroszországi célpontra is, köztük hadiipari létesítményekre és olajfinomítókra mért csapást az ukrán haderő az orjoli, a szaratovi és a rosztovi régióban. A támadások következtében több helyszínen tűz ütött ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×