Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Semmit sem ér a házi feladat?

Nem számít a dolgozatoknál, hogy az általános iskolások mennyi házi feladatot kapnak - derül ki egy amerikai kutatásból. A szakértők szerint a kicsik még nem tudnak kellőképpen összpontosítani.

Dolgozatoknál, teszteknél alig számít, hogy mennyi házi feladatot kapnak és készítenek el az általános iskolás diákok, ők ugyanis sokkal nehezebben tudják kizárni a külvilágot, és képesek egyetlen dologra figyelni, ráadásul hamarabb fáradnak el - állapították meg kutatók.

A középiskolásoknál ugyanakkor éppen az ellenkezője igaz: ők annál jobb jegyeket kapnak dolgozataikra, minél több időt töltenek plusz feladatok elvégzésével, hiszen ismerik az önellenőrzési technikákat.

Az észak-karolinai Duke Egyetem munkatársai következtetéseiket 16 év adatait elemezve vonták le. Szerintük sok függ attól, hogy a tanárok mennyi és milyen típusú házi feladatot adnak a tanulóknak.

Érvek

A gyerekek mentálisan és testileg is nagyon elfáradnak az iskolában, aztán, amint hazaérnek, kezdhetik is csinálni a házi feladatot, amivel így nem lehet elérni a várt eredményt - véli a brit szülő-tanár szervezet szakértője, Margaret Morrissey, akit egyáltalán nem lepett meg az amerikai elemzés.

Míg mi hat-nyolcéves gyerekeknek adunk plusz feladatokat, addig ebben a korban néhány országban még nem is járnak iskolába a kicsik - tette hozzá Margaret Morrissey.

David Fann, két általános iskola igazgatója szerint azonban a házi feladat elvégzése igenis javítja a gyerekek teljesítményét. A házi megerősíti, amit a gyerekek az iskolában tanultak, és a szülőket is informálja arról, hol tart csemetéjük - magyarázta a pedagógus.

A brit kormány javaslata szerint ma az 9-10 éves diákoknak egy héten egy, a 10-11 éveseknek két-három órát kell eltölteniük a házi feladatok elkészítésével. Sok szülő szerint ez is kevés, az egyik tanárszervezet azonban azt kérte a kormányzattól, hogy törölje el az általános iskolákban a házi feladatot, mert a gyerekeket túlságosan megterheli.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×