Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Berlusconinak sem lesz könnyebb, mint az elődjének

Az első exit-poll felmérések alapján Silvio Berlusconi korábbi miniszterelnök és a jobboldal nyerte az előrehozott választásokat Olaszországban. Az InfoRádió által megkérdezett külpolitikai szakértő szerint ez nem meglepetés, ráadásul nem lesz könnyebb a helyzete, mint Romano Prodi korábbi kormányfőnek.

Harmadik miniszterelnöki mandátumát kezdheti meg hamarosan Silvio Berlusconi. A vasárnapi és hétfői előrehozott parlamenti választások utáni első exit-poll felmérésekből ugyanis kiderül, a 71 éves médiamágnás vezette jobbközép ellenzék 2-3 százalékponttal megelőzte a Walter Veltroni vezette baloldali pártokat.

Azért volt szükség rendkívüli választásokra, mert januárban a kormányzó balközép koalícióból kilépett az egyik párt, ezzel együtt pedig távozott a kormányból a pártot vezető igazságügyi miniszter is.

Romano Prodi kormányfő ennek hatására lemondott.

Berlusconira nehéz feladatok várnak, a helyzete pedig nem lesz könnyebb, mint az előző miniszterelnöké - mutatott rá az InfoRádió által megkérdezett külpolitikai szakértő.

Szabó Győző példaként említette a veszteséges olasz nemzeti légitársaság privatizációját, az 1 százalékos gazdasági növekedést és a nápolyi szemét kérdését.

Az olaszok tudták, hogy nem nagy a tét

"Sokan abban reménykednek, hogy Berlusconi, akinek hosszú tapasztalata van az üzleti életben, éppen ezeket a gazdasági problémákat ügyesebben fogja tudni megoldnai, mint Prodi. De elég nehezen, mert ha ő is győz, a szenátussal ugyanolyan gondja lesz a többséggel, mint Prodinak, de ha sikerül végrehajtania azt, amit minden párt javasol, például adócsökkentést, lehet, hogy a gazdaság neki fog lendülni" - véli a szakértő.

Szabó Győző szerint az alacsony választási részvétel azt jelzi, hogy az olaszok tudták, hogy nem nagy a tét. A korábbi magas részvételi arányt a kommunisták visszatérésének veszélye okozta - mondta a szakértő.

Bár elemzők szerint Silvio Berlusconi és a rivális korábbi római főpolgármester, Walter Ventroni teljesen különböző mentalitású politikus, a választási ígéretek egybecsengtek.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mik lesznek Berlusconi első intézkedései, következtetni azonban lehet a leendő kormányfő a La Stampa című napilapnak adott interjújából, melyben azt mondja: "Hogy jól tudjak kormányozni, hatalmas többségre van szükségem, s így nehéz, esetleg népszerűtlen döntéseket is meghozhatok, ha szükséges".

Hivatalos eredményt várhatóan kedden közölnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×