Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nem támogatják a neonácik betiltását

Eddig nyolc német tartomány közölte, hogy nem támogatja a szövetségi belügyminiszter azon kezdeményezését, hogy törvényt alkossanak az NPD nevű neonáci párt betiltására. A tartományok döntését Berlinben megütközéssel fogadták, annak ellenére, hogy alkotmányjogi érveik nem jelentettek meglepetést.

Az ezredfordulót követően az akkori balközép kormány belügyminiszter már kísérletet tett a neonáci párt működésének betiltására, végül is azonban letett a próbálkozásról, mert a törvényes intézkedéshez fel kellett volna fedni a pártba beépített hivatásos ügynökök személyazonosságát, és még ezután sem volt egyértelmű esély a sikerre, következésképpen félő volt, hogy az esetleges kudarcot a neonáci párt saját politikai céljaira használhatta volna fel.

Wolfgang Schäuble belügyminiszter most ismét riadót fújt az NPD ellen, rámutatva arra, hogy titokban ez a párt koordinálja a jobboldali csoportok szélsőséges tevékenységét. Ezért a miniszter tartományok államvédelmi intézményeit arra kérte, hogy adják át Berlinnek a neonáci mozgalmakra vonatkozó értesüléseiket.

A 16 német tartomány közül azonban 8 máris bejelentette, hogy nem tartja esélyesnek a belügyminiszter kezdeményezését, ezért nem is vesz részt az adatgyűjtésben.

Mint a bajor belügyminiszter - a kérést elutasító tartományok nevében - hangsúlyozta, semmi esetre sem lehet megengedni a 2003-ban történt kudarc megismétlődését, mert abból a neonáci párt újabb politikai tőkét kovácsolhatna.

Utalt arra is, hogy a beépített ügynökök visszavonására sincs lehetőség, mert az államnak tudnia kell, mire készül az NPD.

A Baloldali Párt vezetője viszont leszögezte, hogy még akkor is lépéseket kell tenni a neonáci párt működésének betiltására, ha ennek előfeltétele az informátorok kivonása a pártból.

Hanganyag: Vincze András (München)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: újra szerepet vállalunk a balti államok légtérvédelmében

Tisza-kormány: újra szerepet vállalunk a balti államok légtérvédelmében

Szombati videójában Orbán Anita külügyminiszter bejelentette, hogy hazánk újra részt vesz a balti államok légtérvédelmében. Pénteken a belpolitikai nap egyik legfontosabb fejleménye a bicskei gyermekotthon ügyét vizsgáló parlamenti bizottság ülése volt. Szabó Máté volt ombudsman szerint már 2012-ben egyértelmű volt, hogy az intézményben szexuális bántalmazások történtek, és az otthon vezetése megpróbálta eltussolni az ügyet; az erről szóló jelentést Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×