eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Halálos áldozatai is vannak a tibeti zavargásoknak

Halálos áldozatai is vannak a tibeti Lhászában pénteken kitört zavargásoknak - közölték kórházi források. A tiltakozásokat a buddhista szerzetesek vezetik, szemtanúk beszámolói szerint a tibeti fővárosban a tüntetők felgyújtottak több üzletet és autót, a rendfenntartó erők pedig éles lőszerrel válaszoltak.

A Szabad Ázsia Rádió legkevesebb két halottról tud, és beszámolójában említést tett arról, hogy a rendfenntartó erők éles lövedékkel is lőttek a tömegre.

Az Európai Unió önmérsékletre szólította fel Kínát, a száműzetésben élő dalai láma pedig azt kérte Pekingtől: a hatóságok ne alkalmazzanak erőszakot a tüntetők ellen.

Tibetben húsz éve nem voltak olyan erőteljese tiltakozások, mint a mostaniak. A tüntetések hétfőn kezdődtek buddhista szerzetesek vezetésével, később azonban a tibetiek nagy tömegei csatlakoztak a kínai uralom elleni tiltakozáshoz.

Pénteken a tiltakozók boltokat gyújtottak fel a Johang templom és a Ramocse kolostor közelében, valamint a központi piacon. A pekingi amerikai nagykövetség figyelmeztette a Lhászában tartózkodó állampolgárait, hogy maradjanak távol az eseményektől, ugyanis a turisták már korábban jelezték, hogy lövéseket hallanak a zavargások helyszíne felől.

Egy név nélkül nyilatkozó szemtanú az AP amerikai hírügynökségnek teljes káoszról számolt be. Elmondta, hogy csak füstöt látni, valószínűleg a templom körül minden ég.

Arról is beszámolt, hogy a rohamrendőrség páncélozott járművekkel zárta el a városközpont fontosabb útkereszteződéseit, azt is, amelyik a dalai láma egykori rezidenciája, a Potala palota felé vezet. Õ maga is hallotta a lövéseket, másoktól pedig úgy értesült, hogy a rendőrség könnygázt is bevetett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Olyan betegséget terjesztenek már itthon is a szúnyogok, ami ellen nincs védőoltás

Olyan betegséget terjesztenek már itthon is a szúnyogok, ami ellen nincs védőoltás

A tavalyi évhez képest háromszorosára nőtt a nyugat-nílusi lázzal fertőzöttek száma Magyarországon, a 2018-as járvány adatait azonban még messze nem közelíti meg. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ kimutatásai szerint itthon az idén eddig 99-en kapták el a vírust, a legtöbb eset Budapesten, Pest és Hajdú-Bihar vármegyében volt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Amerika tagadja az offenzíváról szóló híresztelést, Izrael hadserege megtorlást tervez - Híreink a közel-keleti konfliktusról vasárnap

Amerika tagadja az offenzíváról szóló híresztelést, Izrael hadserege megtorlást tervez - Híreink a közel-keleti konfliktusról vasárnap

Izrael azzal fenyegetőzik, hogy lebombázza Irán energetikai infrastruktúráját. Teherán elkezdte menekíteni az olajszállító tankereit, majd újabb, szintén energetikát érintő válaszcsapással fenyegette meg Izraelt. Jeruzsálem folytatja Libanon déli részének megszállását. Daniel Hagari ellentengernagy, az IDF szóvivője szerint az izraeli csapatok péntekig legalább 440 Hezbollah-katonát öltek meg a dél-libanoni szárazföldi műveletek során. Az Egyesült Államok különleges megbízottja határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint Washington jóváhagyta volna Izrael esetleges libanoni szárazföldi offenzíváját. Az izraeli hadsereg szóvivője bejelentette, hogy az ország megtorolja az Irán által indított rakétatámadást, de ennek időpontját és módját még nem határozták meg. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti harcok legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 6. 20:16
2024. október 6. 18:11
×
×
×
×