eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Árkertellel gyanúsítják a nagy európai légitársaságokat

Több nagy nemzetközi légitársaság irodáiban is házkutatást tartottak az Európai Unió ellenőrei. Azzal gyanúsítják őket, hogy árkartellbe tömörülve határozták meg az Európa és Japán közötti jegyárakat.

A legnagyobb német légitársaság, a Lufthansa kedden elismerte, hogy frankfurti irodáit átkutatták az Európai Unió ellenőrei. Hírügynökségi jelentések szerint az Alitalia olasz légitársasághoz is kiszálltak a nyomozók.

Tudósítók megjegyzik, hogy a véletlenszerű ellenőrzések a nyomozás kezdeti szakaszában előfordulhatnak, és nem jelentik automatikusan azt, hogy valamiféle kihágás történt volna.

Az Európai Bizottság szűkszavú nyilatkozatban erősítette meg, hogy előre be nem jelentett házkutatást tartott több nagy nemzetközi légitársaságnál. Mint a BBC megjegyezte, nem tudni, hogy pontosan hány céget gyanúsítanak azzal, hogy összejátszottak az Európa és Japán közötti jegyek árának mesterségesen magasan tartásáért.

A Lufthansa olyan nyilatkozatot adott ki, amelyet így is, úgy is lehet értelmezni: Az Európai Bizottságnak információja van arról, hogy légitársaságok, esetleg a Lufthansa is, részt vehettek a versenyt korlátozó ármegállapodásokban - szólt a kommüniké.

A spanyol Ibéria légitársaság úgynevezett code-share módon üzemeltette japán járatait, azaz egy másik légitársaság vitte az utasait. A cég közölte, hogy nem tud információval szolgálni.

Korábban a British Airways és a Virgin Atlantic légitársaságok ellen indultak perek, amiért másokkal együtt kartellbe tömörültek az atlanti járatok árainak szabályozására.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: nem adjuk oda a brüsszeli bürokratáknak

Az olasz és a magyar két szabadságharcos nép, amely sohasem adja meg magát, sohasem adja fel a szabadságát, és sohasem engedi át az országát idegeneknek - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Olaszországban, a Matteo Salvini vezette Liga nagygyűlésén, amelyet a Bergamo közeli Pontida kisvaros mezején tartottak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 6. 13:44
×
×
×
×