eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Egymásra morognak a szövetségesek az invázió miatt

Az amerikai védelmi miniszter az észak-iraki hadművelet minél gyorsabb lezárására sürgette NATO-szövetségesét, Törökországot. Washington két tűz közé került, mivel másik szövetségese éppen az észak-iraki kurd autonómia, amelynek vezetése egyre nagyobb haraggal szemléli, hogy az amerikaiak hírszerzési adatokkal segítetik a törököket. Utóbbiak azt állítják: nem az iraki néppel, vagy az észak-iraki kurd vezetéssel van bajuk, hanem a terroristának tartott kurd PKK harcosait üldözik.

Minél hamarabb befejezik, annál jobb - mondta Robert Gates amerikai védelmi miniszter Törökország észak-iraki katonai akciójáról.

A miniszter szerint az is kívánatos, hogy Törökország kiegyezzen az országban élő és sokáig elnyomott kurd kisebbséggel. Gates szerint csak a katonai csapás nem elegendő arra, hogy semlegesítsék a kurd lázadókat, hanem politikai és gazdasági lépésekkel kell megfosztani a PKK-t támogatóbázisától.

A törökök azt állítják, hoy megöltek 112 gerillát, ellenségeik pedig azt, hogy lelőtték egyik Cobra helikopterüket és 47 katonájukat. A felek ugyanakkor saját veszteségeiket jóval alacsonyabbnak állítják be.

Úgy tűnik az akció nyomán most már minden érintett vitában áll egymással. A török kormány azzal vádolja az iraki vezetést, hogy az megtűri területén a kurd lázadókat.

Az iraki kormány mellett az eddig még szorosabb szövetségesnek tartott észak-iraki kurdok egyre dühösebbek Washingtonra, amiért nem védte meg területük szuverenitását, hanem "beengedte" a török katonákat.

Ankara és Washington viszonya azért vált komplikálttá, mert az amerikaiak a korlátozott segítség ellenére nem állnak ki teljes mellszélességgel a NATO-szövetséges törökök inváziója mellett, és most is mielőbbi távozásra sürgetik őket.

Az iraki kurdok szerint a törökök ártani akarnak nekik

A Christian Science Monitor nevű amerikai lap helyszíni tudósításában megjegyzi: sok iraki kurd szimpatizál a PKK-fegyveresek céljával, hogy önálló kurd régiót hozzanak létre, és úgy látja, a török kormány valójában az észak-iraki kurd autonómiát akarja megingatni.

A feszültséget jól illusztrálja, hogy a múlt héten egyszer már majdnem összecsaptak a kurd automia katonái, a pesmergák és az egy korábbi egyezmény nyomán kurdisztáni bázissal is rendelkező török katonák.

A laktanyájukat elhagyó török páncélosok legénységét körbevették és figyelmeztették őket - ha megpróbálnak csatlakozni a határt átlépő bajtársaikhoz, akkor megölik őket. Az észak-iraki kurd regionális kormány vezetője, Masszúd Barzani pedig állítólag azt mondta: az elsők között fogja életét áldozni, ha harcolni kell a törökökkel.

Több ezer pesmerga harcost vezényeltek át a terület nyugati határvidékére, hogy egyelőre csak kísérjék figyelemmel a területükön zajló török hadműveletet, és parancsot kaptak arra, hogy ha a török erők megpróbálnának átjutni az egyik hegyvonulaton, akkor támadják meg őket.

A török oldalon viszont kommentátorok azt állítják, hogy ami most zajlik, az az iraki kurdok hallgatólagos beleegyezése mellett folyik, a harcias nyilatkozatok pedig a közvéleménynek címzett szólamok.

Az amerikai lap idézi Metehan Demirt, a Hürriyet című újság védelmi szakíróját, aki szerint a török hadsereg az irakiakkal, amerikaiakkal és még az iraki kurdokkal is egyeztetett a bevonulásról.

Az, hogy meddig mehet el Törökország, kiderülhet Robert Gates amerikai védelmi miniszter eheti, ankarai látogatásán.

Címlapról ajánljuk
Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×