eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Imecs: Szervezett formában követik el a szerbek a támadásokat

A pristinai magyar összekötő csoport vezetője szerint szervezett formában követték el a szerbek a Koszovó függetlensége ellen tiltakozó erőszakos akciókat. Kedden Koszovó és Szerbia határán több száz feldühödött szerb megtámadott és felgyújtott két határátkelőt, ezért kivonták az összes albán nemzetiségű rendőrt Koszovó északi, többségében szerbek lakta területéről. Imecs Zoltán úgy vélte: a szerbek kifejezetten vigyáznak arra, hogy senki ne sérüljön meg.

Az albán nemzetiségű rendőröket testi épségük védelme érdekében kellett visszavonni Koszovóból és a szerb többségű területekről - közölte a pristinai magyar összekötő csoport vezetője.

Imecs Zoltán kifejtette: remélhetőleg a szerbek által elkövetett, Koszovó függetlensége ellen tiltakozó erőszakos akciók nem fognak megismétlődni, és nem lesznek erőszakosabbak. Emlékeztetett arra, hogy az elismerést követően a belgrádi reakciók elutasítóak voltak, amin nem lehetett meglepődni.

A pristinai magyar összekötő csoport vezetője szerint két határátkelő megtámadása szervezett akció keretében történt.

A szerbek ugyanakkor próbáltak arra vigyázni, hogy személyi sérülés ne történjen - hangsúlyozta Imecs Zoltán.

Hanganyag: Molnár Anikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Google Trends: nézd meg, mik a legfelkapottabb témák a neten!

Google Trends: nézd meg, mik a legfelkapottabb témák a neten!

Az internetes keresések jól tudják tükrözni, hogy egyes témákkal kapcsolatban mekkora az emberek általános érdeklődése. Egy-egy váratlan esemény, felröppenő hír nagy kiugrásokat eredményezhet a témával kapcsolatos kifejezések kereséseiben. A Google Trends felülete lehetőséget nyújt a világban zajló dolgok felfedezésére, valamint ha kész hipotéziseink vannak egy témával kapcsolatban, valós adatokkal tudjuk őket összevetni. A felület nyár végén megjelenő új frissítésével pedig minden eddiginél hatékonyabban tudjuk ezt megtenni. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan használhatod ki a megújított felület lehetőségeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×