eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Londonban drasztikusan emelik a behajtási díjakat

London polgármestere, Ken Livingston bejelentette, hogy október 27-étől nyolc fontról huszonöt fontra (8.500 forint) emelik fel a város egy részén már öt éve bevezetett zsúfoltsági díjat a nagyteljesítményű gépkocsikra vonatkozóan. A luxusautókat gyártó Porsche cég kész bíróság elé vinni a polgármesteri döntést.

Ken Livingston polgármester azzal indokolta elhatározását, hogy ha korlátozza a négykerékmeghajtású luxus terepjárók és a három literesnél nagyobb motorkapacitású autók behajtását a városközpontba, akkor tisztább lesz a levegő.

Londonban egyébként szélesek a főutak, sok a nagykiterjedésű park és általában élénk a légmozgás, tehát a levegőminőség nem rossz.

A Porsche jogi képviselői szerint a légtisztaság változása az intézkedés hatására minimális lehet, viszont a megkülönböztető díjösszeg aránytalan. Még a gazdagokat is elgondolkodtathatja, ne vegyenek-e kisebb kocsit.

London közlekedési hivatala arra számít, hogy február 27. után hétköznaponként 22 ezerrel kevesebb nagy autó hajt be a fizetőzónába. Az alacsony szén-monoxid-kibocsátású járműveket, például az elektromos autókat ugyanakkor díjmenetesen engednék be.

A Porsche előbb levélben tájékoztatja kifogásairól a polgármestert, de ha nem kap kielégítő választ, bírósághoz fordul. A Porsche Cayanne 4.8 literes motorral fut, a Porsche 911 pedig 3.8 literessel.

A zsúfoltsági zónát öt font összegű díjjal 2003 februárjában vezette be a polgármester, később nyolc fontra emelte a behajtási díjat és az övezet területét alaposan kiterjesztette. Azóta naponta 70 ezer autóval csökkent a belváros forgalma.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta az előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Kezd beindulni a lakáspiac: hol éri meg legjobban lakásba fektetni a pénzünket?

Kezd beindulni a lakáspiac: hol éri meg legjobban lakásba fektetni a pénzünket?

Nemrég jelent meg az Európai Unió tagországaira vonatkozó legfrissebb lakásárindex, melyből kiderült, hogy az idei második negyedévben - több mint egy év után - megtört az éves árcsökkenés trendje és 1,3 százalékos áremelkedés következett be. Az egyes országok között továbbra is nagyok a különbségek, így érdemes megnézni, hol csökkennek még mindig a lakásárak és mely országok léptek a növekedés útjára, illetve mi történt az elmúlt évtizedben az EU országainak lakásáraival. Hol érdemes leginkább lakásba fektetni a pénzünket?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×