eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Koszovó: viszonylagos nyugalomban telt az ünneplés

Eddig néhány kisebb incidens történt csupán Koszovó függetlenségének kikiáltása után - mondta az InfoRádiónak a Pristinai Magyar Összekötő Iroda vezetője. Imecs Zoltán szerint nem várható, hogy komolyabb zavargások lesznek, vagy, hogy etnikai tisztogatás kezdődik.

Viszonylagos nyugalomban telt a függetlenség kikiáltásának megünneplése, attól eltekintve, hogy ismeretlenek Észak-Koszovóban kézigránátot dobtak a bíróság épületének, illetve egy nemzetközi szervezet észak-mitrovicai irodájának kapujába - mondta az InfoRádiónak a Pristinai Magyar Összekötő Iroda vezetője, hozzátéve: Mitrovicában több ezer szerb demonstrált a függetlenség ellen.

Imecs Zoltán közölte: nem számítanak komoly zavargásokra.

Belgrád egyértelműen kijelentette, hogy nem reagál erőszakosan Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltására, csupán a diplomácia és a gazdaság eszközeivel. Ez visszatartó erővel hatott az ott élő szerbekre is - tette hozzá a Pristinai Magyar Összekötő Iroda vezetője.

Elképzelhető, hogy lesznek szerb családok, akik elhagyják Koszovót, az azonban kizárt, hogy tömegesen vándoroljanak át Szerbiába. Aki akart, az már elment - fűzte hozzá a Pristinai Magyar Összekötő Iroda vezetője.

Hanganyag: Molnár Anikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 4. 21:32
×
×
×
×