eur:
400.42
usd:
362.83
bux:
73059.71
2024. október 3. csütörtök Helga

Hillary Clinton gondban

Az előzetesen nyilvánosságra hozott részeredmények szerint demokrata oldalon az amerikai előválasztások New Hampshire-i fordulóját is Barack Obama illinois-i szenátor nyerte. A republikánusoknál pedig John McCain szenátor gyűjtötte össze a legtöbb szavazatot, Mike Huckabee volt arkansasi kormányzó előtt.

Az amerikai előválasztások második győzelmét tudhatja maga mögött Barack Obama illinois-i szenátor a New Hampshire-i voksolás előzetes eredményei szerint.

Két 100 főnél kisebb lélekszámú településen ugyanis, ahol már befejeződött a szavazatok összeszámlálása, Obama összesen tizenhat szavazatot söpört be, messze maga mögé utasítva két fő vetélytársát, a három szavazatot kapott Hillary Clinton egykori first lady-t és a szintén három voksot begyűjtő John Edwardst.

A republikánusoknál John McCain végzett az élen tíz szavazattal, Mike Huckabee öt, Ron Paul négy, Mitt Romney pedig három szavazatot szerzett.

Ha az adatok az egész államra jellemzők, akkor az afroamerikai Barack Obama megismételheti az iowa-i jelölőgyűlésen aratott győzelmét, így komoly lendületet kaphat a novemberi elnökválasztáshoz.

Egy, a voksolással párhuzamosan nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint a demokrata elnökjelölt-aspiránsok versenyében Barack Obamának sikerült behoznia legerősebb párton belüli riválisa, Hillary Clinton korábbi előnyét.

A Gallup közvélemény-kutató intézet felmérése alapján Obama és Clinton támogatottsága jelenleg egyaránt 33 százalékos, míg decemberben a volt first ladynek még 18 százalékpontos előnye volt az afroamerikai szenátorral szemben.

John Edwards, a Demokrata Párt harmadik legnépszerűbb jelöltaspiránsa a szavazatok 20 százalékára számíthat a felmérés szerint.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
A közel-keleti feszültséget emésztették a piacok

A közel-keleti feszültséget emésztették a piacok

Elsősorban a tegnap esti közel-keleti eszkaláció nyomhatja rá a bélyegét a mai kereskedési hangulatra: Irán este rakétatámadást indított Izrael ellen, utóbbi pedig ma reggel újabb csapást mért Libanonra. A fejlemények tovább élezik a geopolitikai helyzetet a térségben, aminek hatására emelkedik az olaj ára, a tengerentúli tőzsdéken pedig nagy esést láttunk tegnap. Az európai piacokon vegyes mozgásokat láthattunk, és a délutáni amerikai munkaerőpiaci adat sem változtatott érdemben a hangulaton. Szektorszinten jól teljesítenek az olajipari és a védelmi cégek, míg a légitársaságok esnek. Amerikában óvatos emelkedést hozott a szerdai nap, érdemes azonban kiemelni a Teslát, melynek árfolyama közel 4 százalékos mínuszban zárt, miután a vállalat a vártnál kevesebb autót értékesített a harmadik negyedévben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×