Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Öt éven belül ismét villamos kötheti össze Pozsonyt és Bécset

Az osztrák és a szlovák fővárost a jövőben ismét rendszeres villamosjárat kötheti össze. Osztrák szakemberek szerint a beruházás akár 5 éven belül megvalósulhat.

Az idősebb pozsonyiak még ma is nosztalgiával emlegetik azokat a szép, háborús évek előtti időket, amikor a városból kényelmesen el lehetett villamosozni a közeli Bécsbe.

A még a Monarchia idején létesített összeköttetésnek a II. világháború vetett végett, a kommunizmus éveiben pedig fel sem merült a járatok felújításának gondolata.

A bársonyos forradalmat követően azonban mindkét oldalon több tanulmány is született a környezetkímélő utas szállítás esetleges helyreállításáról.

2013-ban már járhat a villamos

Egy most közölt osztrák elképzelés szerint 2013-ban újra villamos közlekedhetne Bécs és Pozsony között, úgy, mint a monarchia idejében. Ezzel az ötlettel a bécsi tömegközlekedési vállalathoz, a Wiener Linienhez tartozó badeni közlekedési cég vezetősége rukkolt elő.

A két főváros közötti villamosjárat terve egyre sűrűbben bukkan elő, legutóbb Robert Fico miniszterelnök említette meg Alfred Gusenbauer osztrák kancellárnak 2007 novemberében, amikor átadták a Pozsonyt Béccsel összekötő autópályát.

Hetven millió euróba kerül

Osztrák oldalon ugyanis egészen a határig, Wolfstahlig ma is közlekedik az S7-es gyorsvillamos, és csupán egy 6 kilométeres szakaszt kellene megépíteni Wolfstahl és Pozsony-Ligetfalu között.

A beruházás mintegy 70 millió euróba kerülne - azért ilyen sokat, mert az új autópálya fölött közúti hidat kellene építeni. A terv képviselői azzal indokolják a villamosvonal üzembe helyezését, hogy a Bécs és Pozsony között tavaly óta közlekedő Twin City Liner gyorshajók a vártnál sokkal nagyobb kihasználtsággal közlekednek, és a schengeni térség kibővítése után gyakorlatilag közelebb került egymáshoz a két főváros, akadálymentes a forgalom Bécs és Pozsony között.

Az elképzelések szerint a villamos negyedóránként közlekedne, és a gyorsvillamos megállna a schwechati repülőtéren is. A menetidő valamivel meghaladná az 1 órát.

Hanganyag: Protics János

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×