eur:
397.89
usd:
359.4
bux:
74189.72
2024. október 2. szerda Petra

"A miniszterelnökre véres parlamenti harc vár"

A lisszaboni Jeromos kolostorban az Európai Unió állam- és kormányfői csütörtökön aláírták a közösség intézményi és döntéshozatali rendszerét megújító reformszerződést. Az aláírás talán az unióhoz hagyományosan ambivalensen viszonyuló briteket osztotta meg a legjobban, mint az a pénteki napilapok tudósításaiból is kiderül.

"A lisszaboni szerződés zavaros, Nagy-Britannia - és Európa - számára pedig az aláírást követő jogi bizonytalanság lesz a legrosszabb következmény" - fogalmaz a tekintélyes The Times, amely nem mulasztja el megjegyezni, hogy a szerződés 90 százalékban megegyezik a 2005-ben a francia és a holland népszavazáson egyszer már elutasított alkotmánytervezettel.

A lap szerint nem áll meg az az érv, mely szerint reform nélkül nem működhet hatékonyan a 27 tagú Európai Unió, hiszen a 2004-es, tíz tagállamot magában foglaló bővítés, valamint Románia és Bulgária idei csatlakozása sem okozott komolyabb fennakadást.

"Gordon Brown aláírásával végül Nagy-Britannia is csatlakozott a reformszerződéshez egy kiábrándító bizonytalankodó időszak után, amikor a miniszterelnök nem tudta eldönteni, hogy részt vegyen-e a lisszaboni aláírási ceremónián" - írja a The Daily Telegraph.

A konzervatív lap megjegyzi: a brit kormányfő késve érkezett meg az "ellentmondásos dokumentum" aláírására, és miközben aláírta a szerződést, a legtöbb kormányfő már el is ment ebédelni, mi több: Angela Merkel német kancellár és Romano Prodi olasz miniszterelnök már a várost is elhagyta.

A liberális The Independent is Gordon Brown háromórás késését emeli ki összefoglalójában: "A miniszterelnök hiányzása a ceremóniáról és az uniós vezetők hivatalos 'családi fényképéről' az 500 éves Jeronimos kolostorban sokakat homlokráncolásra késztetett. 'Borzasztó üzenet ez Európa többi részének arról, hogy Nagy-Britannia nem kíván a klub tagja lenni' - mondta egy uniós diplomata".

Gordon Brown egyébként arra való hivatkozással maradt távol az eseménytől, hogy képviselői kérdésekre kell válaszolnia a brit parlamentben. "Kritikusai szerint a kormányfő "pipogya" volt, amikor nem mert megjelenni a ceremónián, így próbálva kissé eltávolodni az Európai Uniótól, az euroszkeptikus brit lapokkal kokettálva" - fogalmaz a The Independent.

Az euroszkeptikus lapok egyik legmarkánsabbika a The Sun, amely a tétovázás ellenére nem kíméli Gordon Brownt. "Egy ezüst toll cikornyájával Gordon Brown elajándékozta Nagy-Britannia független jogát arra, hogy megalkossa saját törvényeit. Csütörtökön 15 óra 26 perckor a miniszterelnök odakanyarította nevét az új Lisszaboni Szerződésre. Egy szempillantása alatt megalázott egy büszke nemzetet. Aláírásával saját jogalkotási hatalmunk egy nagy részét átruházta meg nem választott brüsszeli uniós bürokratákra" - fogalmaz a bulvárlap.

A The Sun megjegyzi, az aláírással Gordon Brown megszegte a választóknak adott szavát, mely szerint népszavazáson dönthetnek a szerződésről. "A miniszterelnökre véres parlamenti harc vár, ha el akarja fogadtatni a szerződést az alsóházzal" - írja a lap.

Címlapról ajánljuk
Irán masszív rakétacsapást hajtott végre Izrael ellen, Washington beavatkozhat
Tudósítónktól

Irán masszív rakétacsapást hajtott végre Izrael ellen, Washington beavatkozhat

Órákkal azután, hogy az izraeli hadsereg „korlátozott” invázióba kezdett Libanonban, megjött Teherán bosszúja Haszan Naszrallah Hezbollah-vezér likvidálására: közel kétszáz ballisztikus rakétát lőttek ki Izraelre. Tel-Aviv egy külvárosában közben két fegyveres támadó lelőtt több embert.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.02. szerda, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Új mélyponton is járt a forint az iráni támadás hírére

Új mélyponton is járt a forint az iráni támadás hírére

Az elmúlt napok sorozatos forintgyengülése folytatódott kedden is. A kora délutáni órákban a forint 398 felett az euróval szemben, ami új kéthavi forintmélypont. Ebben a Fed-elnök lassabb kamatvágásra utaló tegnapi beszéde, a dollár határozott erősödése, és az is szerepet játszik, hogy a Fehér Ház információi szerint Irán rövidesen ballisztikus rakétákkal fogja megtámadni Izraelt. A dollár ereje miatt a dollár/forint jegyzések 360-ig ugrottak, ami új egyhavi forintmélypontot jelent.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 1. 22:01
×
×
×
×