eur:
397.95
usd:
359.53
bux:
74189.72
2024. október 2. szerda Petra

Lemondatnák a rendőrök a belügyminisztert

Lemondásra szólította fel a brit rendőrök szakszervezete Jacqui Smith belügyminisztert, aki visszautasította, hogy visszamenőlegessé tegyék a rendőrök fizetésemelését.

A 140 ezer angliai és walesi rendőrt tömörítő Police Federation rendkívüli közgyűlése fogadta el a határozatot, amelyben kinyilvánították: nem bíznak többé a belügyminiszterben. Jövőre azt az indítványt is szavazásra bocsátják, hogy kezdjenek-e lobbizni a rendőrök sztrájkjogának megadásáért. (Érdekesség, hogy a magyar rendőrök szintén ennek eléréséért küzdenek.)

A szakszervezet elnöke azt mondta: nem emlékszik arra, hogy szervezetük valaha ilyen állásfoglalást adott volna ki, de arra sem, hogy egy belügyminiszter így elárulta volna a rendőrséget.

"Jacqui Smith-nek nem szabad alábecsülnie árulásának jelentőségét, és azt az undort, amit ez kiváltott a rendőrökben" - fogalmazott az érdekképviseleti vezető.

A vita arról folyik, hogy a kormány nem hajlandó a 2,5 százalékos fizetésemelést szeptemberi hatállyal visszamenőlegessé tenni, ami a gyakorlatban csak 1,9 százalékossá teszi a béremelést. Ez alatta marad a kormány közszféra számára kiadott 2 százalékos ajánlásának.

Gordon Brown miniszterelnök megvédte a belügyminiszterét, hangsúlyozva: a kabinetnek biztosítania kell, hogy a béremelések ne borítsák fel a pénzügyi egyensúlyt.

A kormányzó Munkáspárt sok képviselője ugyanakkor attól tart, hogy a 30 millió fontról (mintegy 10,5 milliárd forint) folyó vita - körülbelül ennyibe kerülne visszamenőlegessé tenni az intézkedést - tovább gyengítheti a kormány helyzetét.

Címlapról ajánljuk
Irán masszív rakétacsapást hajtott végre Izrael ellen, Washington beavatkozhat
Tudósítónktól

Irán masszív rakétacsapást hajtott végre Izrael ellen, Washington beavatkozhat

Órákkal azután, hogy az izraeli hadsereg „korlátozott” invázióba kezdett Libanonban, megjött Teherán bosszúja Haszan Naszrallah Hezbollah-vezér likvidálására: közel kétszáz ballisztikus rakétát lőttek ki Izraelre. Tel-Aviv egy külvárosában közben két fegyveres támadó lelőtt több embert.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.02. szerda, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Új mélyponton is járt a forint az iráni támadás hírére

Új mélyponton is járt a forint az iráni támadás hírére

Az elmúlt napok sorozatos forintgyengülése folytatódott kedden is. A kora délutáni órákban a forint 398 felett az euróval szemben, ami új kéthavi forintmélypont. Ebben a Fed-elnök lassabb kamatvágásra utaló tegnapi beszéde, a dollár határozott erősödése, és az is szerepet játszik, hogy a Fehér Ház információi szerint Irán rövidesen ballisztikus rakétákkal fogja megtámadni Izraelt. A dollár ereje miatt a dollár/forint jegyzések 360-ig ugrottak, ami új egyhavi forintmélypontot jelent.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 1. 22:01
×
×
×
×