eur:
398.07
usd:
360.14
bux:
74189.72
2024. október 1. kedd Malvin

"A titkosszolgálat évek óta tervezte Litvinyenko megölését"

Az orosz titkosszolgálat egy korábbi munkatársa azt állítja, hogy egy volt kollégája háromszor is be akarta vonni egy állami szervezésű akcióba, amelyben a tavaly megmérgezett Alekszandr Litvinyenkót akarták elhallgattatni.

Mihail Trepaskin korábban alezredesként szolgálta a Szövetségi Biztonsági Szolgálatot, és múlt héten szabadult, miután letöltötte a négyéves börtönbüntetését, amelyet szerinte politikai okokból szabtak ki rá.

A Times brit napilap vasárnapi kiadásának adott interjújában a férfi azt mondta: 2002 szeptembere óta Viktor fedőnevű kollégája - aki korábban együtt dolgozott Alekszandr Litvinyenkóval is - háromszor kereste meg, azt állítva, hogy az orosz titkosszolgálatnál felállítottak egy komoly akciócsoportot, amelynek a Litvinyenko és Borisz Berezovszkij által jelentett probléma megoldása volt.

Borisz Berezovszkij egy Londonban élő orosz milliárdos, aki Borisz Jelcin elnöksége alatt szerezte a vagyonát, Vlagyimir Putyinnal azonban ellentétbe került, ezért menekült a brit fővárosba. Száműzetésben a Kreml szókimondó kritikusává vált, Londonba érkezése után neki dolgozott Alekszandr Litvinyenko is.

Mihail Trepaskin azt állítja: az orosz titkosszolgálat már évek óta tervezte a korábban szintén a szervezetnek dolgozó Alekszandr Litvinyenko megölését, amire ő figyelmeztette is a férfit.

Alekszandr Litvinyenko tavaly halt meg, miután megmérgezték a teájába csempészett polónium-210-es izotóppal. A gyilkosság fő gyanúsítottja a Szövetségi Biztonsági Szolgálat egy másik korábbi munkatársa, Andrej Lugovoj, akit Oroszország nem hajlandó kiadni Nagy-Britanniának.

A szervezet tagad

"Minden, amit Viktor mondott, akkor állt össze a fejemben, amikor hallottam, hogy Litvinyenkót megmérgezték. Kétségem sincs afelől, hogy a Szövetségi Biztonsági Szolgálat áll a gyilkosság mögött. Rájöttem, hogy Viktor nem blöffölt" - fogalmazott Mihail Trepaskin.

A férfi szerint egy ilyen akciót nem lehetett volna kivitelezni az állami szervek közreműködése nélkül. Mihail Trepaskin úgy véli: Alekszandr Litvinyenkót bosszúból ölték meg, és hogy üzenjenek: senki sehol sincs biztonságban, aki bemocskolja a Szövetségi Biztonsági Szolgálat becsületét.

A szervezet visszautasítja, hogy köze lenne Alekszandr Litvinyeko megöléséhez, szerintük a volt ügynöknek nem voltak államtitkok a birtokában, és túl kis hal volt ahhoz, hogy egy ilyen akciót szervezzenek az elhallgattatása érdekében.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.02. szerda, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Irán megtámadta Izraelt, súlyos háború jöhet - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden

Irán megtámadta Izraelt, súlyos háború jöhet - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden

Magyar idő szerint hétfő este kilenckor elkezdte megdolgozni az izraeli tüzérség Libanon határ menti területeit. Az Egyesült Államokkal történő egyeztetést követően Jeruzsálem bejelentette, hogy a korábbi elvárásokkal ellentétben nem fogják megszállva tartani Libanon déli részét, "mindössze" a Hamász infrastruktúráját semmisítik meg. A libanoni reguláris erők már a támadás előtt visszavonultak, a nemzetközi közösség több tagja pedig még most is fegyvernyugvásra szólít fel. Hajnalban bejelentette Jeruzsálem, hogy betörtek Libanonba az izraeli katonák, kedd délután pedig megérkezett a figyelmeztetés: Irán is válaszcsapásra készülhet. Kedd este meg is kezdődött az iráni támadás, egész Izraelben szólnak a szirénák. Cikkünk folyamatosan frissül Izrael libanoni inváziójának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×