eur:
397.62
usd:
358.4
bux:
74128.79
2024. október 1. kedd Malvin

A Nobel-díjasok szerint Európa meghunyászkodik

A német lapok vezető helyen közlik Nobel-díjas írók, illetve közéleti személyiségek nyílt levelét, amelyben felszólítják az Európai Unió vezetőit, hogy a lisszaboni csúcsértekezleten foglalkozzanak az afrikai Darfúrban és Zimbabwében pusztító válsággal.

Az aláírók meghunyászkodással vádolják az Európai Unió vezetőit Robert Mugabe zimbabwei elnökkel szemben, és követelik, hogy Zimbabwe ügyét vegyék fel az EU hétvégi lisszaboni csúcsértekezletének napirendjére.

A nyílt levél egyebek között rámutat arra, hogy Zimbabwét valaha Afrika éléskamrájának tekintették, ma viszont Robert Mugabe uralmának következményeképpen az ország kíméletlen elnyomással, éhínséggel és nyomorral küzd.

Darfúrban már évek óta polgárháború dúl, amely eddig már több mint 200 ezer emberéletet követelt.

A nyílt levél aláírói elvárják az Európai Unió vezetőitől, hogy Lisszabonban fontos pontként foglalkoznak a két válság ügyével, mert ez mind Európa, mind pedig Afrika számára égető problémát jelent.

A vezető nyugati lapokban közétett felhívás szerint még nincs késő a beavatkozásra Darfúrban és Zimbabwében. Az aláírók között szerepel Günter Grass német, Nadine Gordimer dél-afrikai, Wole Soyinka nigériai, továbbá Václáv Hável cseh Nobel-díjas író.

A lisszaboni csúcsértekezletre az Európai Unió - főleg Németország és Portugália szorgalmazására - meghívta Robert Mugabe zimbabwei elnököt is. Gordon Brown brit kormányfő közölte, hogy tiltakozásul Mugabe jelenléte ellen, nem vesz részt a csúcstalálkozón.

Hanganyag: Vincze András (München)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

"Libanon az ország történetének egyik legveszélyesebb szakaszába ért"

Heves összecsapások folynak az izraeli hadsereg egyik hadosztálya és a Hezbollah között Dél-Libanonban. Megszólalt az országába való izraeli behatolásról Nadzsib Mikati kormányfő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
Betört Libanonba az izraeli hadsereg, dübörög az Északi Nyilak hadművelet - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden

Betört Libanonba az izraeli hadsereg, dübörög az Északi Nyilak hadművelet - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden

Magyar idő szerint este kilenckor elkezdte megdolgozni az izraeli tüzérség Libanon határ menti területeit. Az Egyesült Államokkal történő egyeztetést követően Jeruzsálem bejelentette, hogy a korábbi elvárásokkal ellentétben nem fogják megszállva tartani Libanon déli részét, "mindössze" a Hamász infrastruktúráját semmisítik meg. A libanoni reguláris erők már a támadás előtt visszavonultak, a nemzetközi közösség több tagja pedig még most is fegyvernyugvásra szólít fel. Hajnalban bejelentette Jeruzsálem, hogy betörtek Libanonba az izraeli katonák. Cikkünk folyamatosan frissül Izrael libanoni inváziójának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×