Infostart.hu
eur:
364.37
usd:
324.21
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Hiába kért bocsánatot a miniszterelnök, nem csitul a botrány

Nagy-Britanniában a miniszterelnöki bocsánatkérés után sem csitult az úgynevezett adatbotrány. A 25 millió adózó adatait CD-re másoló és azokat egyszerű küldeményben feladó fiatal adóhatósági dolgozó már felmondott. A brit sajtó szerint azonban nem csak a 23 éves alkalmazott volt érintett. A Financial Times szerint az adóhatóság vezetői a költséghatékonyság jegyében nem voltak hajlandók pénzt áldozni az adatok fokozottabb védelmére.

Nem tudni, hogy mikor kerül elő az a két CD, amelyen a brit lakosság majdnem felének személyes adatai szerepelnek. A megtaláló, ha elég ügyes, hitelkártyákat és akár lakáskölcsönöket is igényelhet a talált nevek felhasználásával.

Egy fiatal alkalmazottra akarták kenni

A brit kormány először egy fiatal és úgymond tapasztalatlan dolgozót hibáztatott a lemezek elvesztésével. Az ellenzék és most már a sajtó is azt állítja, hogy az adóhivatal vezetői is felelősek.

Mint kiderült, a brit Számvevőszék a szociális támogatásokra benyújtott hamis igények után nyomozva kért szúrópróbaszerűen egyes adatokat az adóhivataltól.

"Túl költséges" lett volna az adatok szűrése és titkosítása

Mivel azonban az már alvállalkozókkal végzi az adatkezelést, az adatok kihalászása és titkosítása további költségeket jelentett volna. A Financial Times szerint vezető menedzserek ezért csak arra voltak hajlandók, hogy az egész állományt küldjék át a Számvevőszéknek, hogy az, úgymond maga mazsolázzon az adatok között.

Egymás után kapja a ziccereket a konzervatív ellenzék

Az ellenzéki konzervatívok, - amelyek évek óta küszködnek azzal, hogy reális alternatívaként mutassák be magukat a kormányzó Munkáspárttal szemben - kapva-kaptak az újabb felkínált lehetőségen.

A toryk immár azzal vádolják Gordon Brown miniszterelnököt, hogy megpróbálta elleplezni az adóhivatalnál fellépett, "rendszerhibát", sőt azzal is, hogy egyetlen - immár ismeretlen helyen, rendőri védelem alatt tartott - hivatalnokra akarta kenni az egész ügyet.

Számvevőszék: megmondták, hogy az egész adatállományt átküldik

Sir John Bourn, a számvevőszék vezetője azt mondta, még márciusban nyújtották be a kérelmet a "megszűrt" adatokra, azaz jelezték, hogy a bankszámlaszámokra, lakcímekre és a szülők adataira nincs szükségük.

Az illetékes azt mondta, hogy ezek után olyan emailt kapott egy magasrangú adóhatósági dolgozótól, hogy az adatokat nem szűrik meg, mivel az további költségeket jelentene.

Inkább a villanyszámlával igazolják magukat

A brit médiában egyelőre nem jelentek meg tudósítások arról, hogy bárkinek visszaéltek volna a személyaznosságával. Az ügy azonban komoly kárt okozott a kormánynak és az adatbiztonság miatti félelmek nyomán visszavetette a személyi igazolvány bevezetésének lehetőségét.

A britek így továbbra is csak útlevéllel, jogosítvánnyal, vagy éppen a villanyszámlával tudják majd igazolni személyazonosságukat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×