Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
323.57
bux:
147481.93
2026. november 5. csütörtök Imre

Közelharc várható a Greenpeace és a bálnavadászok között

A déli tengereken nyílt közelharc várható a japán bálnavadász flotta és a Greenpeace környezetvédőinek hajója között - számolt be az InfoRádiónak a szervezet szóvivője.

A tudományos kutatásokra hivatkozó japánok az éj leple alatt hajóztak ki, és máris kikapcsolták a hajó automata jeladó rendszerét, nehogy a Greenpeace aktivistái megtalálják őket.

A tervek szerint a japánok több mint ezer veszélyeztetett bálna lemészárlására készülnek. A környezetvédő szervezet szóvivője, Mózes Szabina elmondta: 935 csukabálna, 50 veszélyeztetett hosszúszárnyú bálna, valamint félszáz, szintén a kihalás szélén álló barázdás bálna levadászását tervezik.

A Greenpeace aktivistái minden erőszakmentes eszközt igénybe vesznek, hogy ezt megakadályozzák, hiszen nevetségesnek tartják az indokot, hogy az állatokat tudományos céllal mészárolják le.

Arra már korábban is volt példa, hogy hajójukkal a bálnák és a bálnavadászok hajói közé álltak. Nem egyszer több órán át próbáltak meg így megmenteni egy-egy állatot.

Mózes Szabina elmondta azt is: évente ül össze a Nemzetközi Bálnavadászati Tanács, amelynek fejlődő országbeli tagjait a japánok évek óta próbálják megvesztegetni. Az utóbbi időben azonban szerencsére azok is ellenállnak.

A szóvivő szerint egy idő után már semmilyen magyarázatot nem tudnak majd kitalálni arra, hogy miként lehet a világ szeme láttára lemészárolni a kihalás szélén lévő állatokat.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×