Infostart.hu
eur:
362.71
usd:
323.29
bux:
147401.23
2026. november 5. csütörtök Imre

Jövő héten indul a vita az otthonszülésről

Kidolgozta az egészségügyi tárca az otthonszülés követelményrendszerét. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter azt mondta, hogy nem ösztönözni, hanem szabályozni akarják az otthonszülést.

Az egészségügyi miniszter bejelentette: az egészségügyi és az egészségbiztosítási törvények módosításával, valamint egy miniszteri és egy kormányrendelettel akar az egészségügyi kormányzat biztonságos feltételeket teremteni az otthonszüléshez.

A minisztérium öt alapelv köré csoportosította a feltételeket, a legfőbb követelmény a tervezet szerint az újszülött biztonsága úgy, hogy közben a szülő nő választási joga is meglegyen arra vonatkozóan: otthon vagy kórházban szül.

A célok között szerepel még, hogy az anya a kórházban szülő nőkhöz hasonlóan kapjon társadalombiztosítási támogatást és egészségügyi ellátást is. Ehhez pedig eszközöket kell biztosítani és meg kell határozni a szülésben résztvevők felelősségét.

Horváth Ágnes hozzátette: legalább két ember, egy szülésznő és egy szülész-nőgyógyász szakorvos jelenlétében lesz levezethető a jövőben az otthonszülés. A szülésznőképzési követelményeket az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet dolgozza ki.

A tárca szabályozni fogja azt is, hogy milyen körülmények között nem lehet majd otthon szülni.

A tervezet társadalmi vitája a jövő héten kezdődik, Horváth Ágnes szerint a változások januártól léphetnek hatályba.

Ma Magyarországon évente csaknem 600 nő választja az otthoni körülményeket gyermeke világra hozatalához, ez az összes szülés nagyjából fél százaléka.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Az orosz-amerikai dízelalku összeomlott: az orosz szállítmányok nem kötnek ki Amerikában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×