Infostart.hu
eur:
362.76
usd:
323.34
bux:
147407.73
2026. november 5. csütörtök Imre

Amerikai hadihajók először egy észak-vietnami kikötőben

Az amerikai haditengerészet két hadihajója úszott be szerdán az észak-vietnami Haiphong kikötőjébe, amelyet harmincöt éve az amerikai hadsereg intenzíven bombázott. Ez az első eset, hogy amerikai hadihajók békeidőben Észak-Vietnamban járnak.

A Patriot és a Guardian udvariassági meghívásnak tett eleget, újabb jeleként a kommunista Vietnam és az Egyesült Államok közötti egyre enyhülő viszonynak. A két hajó legénysége vasárnapig marad a fővárostól, Hanoitól 100 kilométerre keletre fekvő Haiphongban.

A tengerészek felkeresnek egy hallás- és látássérült gyerekeket oktató iskolát, és röplabdameccset játszanak a vietnami haditengerészet csapatával.

Azóta, hogy helyreállították a diplomáciai viszonyt Washington és Hanoi között, amerikai hadihajók csak dél-vietnami kikötőkben jártak, leszámítva egy iskolahajó júliusi haiphongi vendégeskedését.

Az Egyesült Államok a 60-as években a dél-vietnami kormányt támogatta a kommunista Észak-Vietnam ellenében, amelynek hadserege azonban legyőzte a délieket, és 1975-ben kommunista uralom alatt egyesítette az indokínai országot.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×