Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
323.46
bux:
147695.2
2026. november 5. csütörtök Imre

Londonban tárgyal ma Gyurcsány Ferenc

Londonban tárgyal hétfőn Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki Gordon Brown brit kormányfő mellett londoni gazdasági elemzőkkel és befektetőkkel is találkozik, és előadást tart az egyik legtekintélyesebb angol közgazdasági egyetemen.

Ez lesz az első kétoldalú hivatalos találkozó a Downing Streeten a két miniszterelnök között azóta, hogy Brown a nyár elején átvette a kormányfői tisztséget a tíz év után leköszönő Tony Blairtől.

Blair többször is fogadta Gyurcsányt Londonban; először 2004-ben, legutóbb pedig idén tavasszal.

A hivatalos kormányfői megbeszélésen túl a magyar miniszterelnök félnapos londoni látogatásának három kiemelt gazdasági jelentőségű programra is lesz. Brownnal tartott megbeszélése után Gyurcsány Ferenc kerekasztal-beszélgetésen vesz részt a világ legnagyobb befektetési és pénzügyi szolgáltató csoportja, a Citigroup londoni központjában. A tájékoztatón részt vesz a Citigroup vezetőin és térségi szakértőin kívül több londoni központú alapkezelő képviselője is.

Ezután a kelet-európai gazdasági átalakulás finanszírozására létrehozott Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke, Jean Lemierre fogadja a magyar kormányfőt a bank londoni központjában.

Az EBRD a tavaly meghirdetett új stratégia jegyében most már folyamatosan csökkenti tevékenységét a legfejlettebb, immár EU-tag kedvezményezett országokban, és fokozatosan Oroszországra, Délkelet-Európára és a közép-ázsiai köztársaságokra helyezi át a hangsúlyt.

Gyurcsány Ferenc hétfői londoni látogatását a London School of Economics and Political Science (LSE) egyetemen fejezi be, ahol előadást tart. Az LSE tájékoztatása szerint az előadás a magyarországi reformfolyamatra, az energiaellátási biztonságra és a tudásalapú gazdaság kiépítésére összpontosít.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×