Infostart.hu
eur:
362.83
usd:
323.34
bux:
147787.36
2026. november 5. csütörtök Imre

"Nem láttam a fiát meghalni, de nem élhette túl"

Európában 89 évvel ezelőtt ért véget az első világháború. Az angolszász országokban ebből az alkalomból tartják meg minden évben az emlékezés napját november 11-én.

Az évfordulóval összefüggésben a BBC összeállítást közölt a Nemzetközi Vöröskereszt genfi archívumáról, amelyben azoknak az adatait őrzik, akik meghaltak, eltűntek vagy fogságba kerültek az első világháború évei alatt.

A szervezet a világégés 1914. július 28-ai kitörése után alapította meg a hadifoglyok nemzetközi ügynökségét abból a célból, hogy kapcsolatot teremtsen az egymástól a háború miatt elszakított emberek között.

A hivatal mindössze tíz alkalmazottal kezdte meg tevékenységét, de 1918-ra már több százan dolgoztak az ügynökségnél, amely több millió megkereséssel foglalkozott.

A háborúban 44 ország 65 millió katonája vett részt. A négy és fél éven át tartó öldöklésben 15 millió ember vesztette életét.

Az archívum jól alátámasztja, hogy miért emlékezik az utókor világháborúként a konfliktusra. Vannak dokumentumok amelyek arról szólnak, hogy afgán és szenegáli katonák estek német fogságba a nyugati hadszíntéren 1914-ben.

A dokumentumok között később világhírűvé vált emberek hadifogoly adatlapjai is megtalálhatók, például Charles De Gaulle egykori francia elnöké, aki a verduni csatában került német kézre.

Az archívumban ott vannak azok a levelek is, amelyeket Maurice Chevalier rokonai és barátai küldtek, amikor a francia énekes fogságba került, és hollétéről semmit nem lehetett tudni.

A dokumentumok többségét, persze, azok a megkeresések teszik ki, amelyeket az egyszerű emberek írtak hozzátartozóik ügyében.

Egy francia nő például a Vöröskereszten keresztül küldött levelet fia egységének. Egyik katonatársának válasza ma is megtalálható az archívumban: "Asszonyom, nagyon sajnálom. A csata vad volt, és nekünk tovább kellett mennünk. Nem láttam a fiát meghalni, de olyan súlyos fejsérülést szenvedett egy repesztől, hogy nem élhette túl."

Cristopher Bradford közkatona a mai Irak területén, Kut el Amara ostroma után került török hadifogságba, ahol hat hónappal később vérhasban elhunyt. Az aktáján ennyi áll: "Nem végrendelkezett, nem maradt utána semmi".

Az ENSZ felismerte a genfi archívum fontosságát, így az Unesco felvette a Világemlékezet-jegyzékbe.

Az archívum még most is több száz megkeresést kap évente olyan emberektől, akiknek a rokona harcolt az első világháborúban.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×