Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
323.2
bux:
147828.73
2026. november 5. csütörtök Imre

Amerikai aggodalom a pakisztáni atomtöltetek miatt

Az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának műveleti igazgatója aggódik a pakisztáni atomfegyverzet biztonságáért.

Carter Ham kijelentette, hogy "ha egy nukleáris fegyverekkel bíró országban olyan helyzet alakul ki, mint most Pakisztánban, az nyilvánvalóan komoly aggodalomra ad okot". Hangsúlyozta: az Egyesült Államok nagyon odafigyel a dologra.

Katonai szakértők szerint 30-80 bombából és robbanófejből állhat a dél-ázsiai ország nukleáris arzenálja.

Amerikai külpolitikai szakértők - kutatóintézetek munkatársai, volt külügyi dolgozók - körében felmérést végeztek a minap arról, hogy megítélésük szerint mely országokból kerülhet atomtechnológia terroristák kezébe, és túlnyomó többségük Pakisztánt említette első helyen.

A Bush-kormány által ilyen szempontból legveszélyesebbnek tartott Irán csak a negyedik helyre került e felmérésben.

John Negroponte amerikai külügyminiszter-helyettes szerint Pervez Musarraf pakisztáni államfő nélkülözhetetlen szövetséges az Egyesült Államok számára a terrorizmus elleni háborúban.

A Pakisztánnal való partnerségnek e téren nincs alternatívája - hangsúlyozta a képviselőház külügyi bizottságában tartott meghallgatásán, hozzátéve azonban, hogy az amerikai kormány nagyon helyteleníti a Musarraf által kihirdetett pakisztáni rendkívüli állapotot.

Megfigyelők szerint George Bush amerikai elnök kormányának reagálása a pakisztáni válságra meglehetősen enyhe volt, különösen azzal az éles és fenyegető magatartással összehasonlítva, amelyet a mianmari katonai rendszerrel szemben tanúsított szeptemberben, amikor a burmai junta vérbe fojtotta a demokráciát követelő mianmari tüntetéseket.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×