Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
323.2
bux:
147828.73
2026. november 5. csütörtök Imre

"Ez csak az RMDSZ kétségbeesett reakciója"

Tőkés László kampányfőnöke szerint az RMDSZ kétségbeesett reakciója, hogy Orbán Viktort támadják azért, mert Tőkés László püspököt támogatja az európai parlamenti választásokon.

Szilágyi Zsolt emlékeztetett arra: nemrég az MSZP és az SZDSZ politikusai is kinyilvánították, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség listáját támogatják.

Szerinte Tőkés László esélyes arra, hogy bejusson az Európai Parlamentbe az RMDSZ pedig nem, ezért a kampányfőnök szerint nem igaz, hogy képviselet nélkül marad az erdélyi magyarság.

Tőkés László az egyetlen egyéni jelölt, aki már összegyűjtötte a 100 ezer támogató aláírást, Ez a szavazatok 2,8 százalékát jelenti számára, amellyel már mandátumhoz jutna.

Az RMDSZ azonban a közvélemény-kutatási adatok szerint hónapok óta 3 százalékon áll, azaz nem jutna be az Európai Parlamentbe. Szilágyi Zsolt szerint ez az eredmény készteti a kétségbeesett reakciókra a párt vezetőit. Ennek köszönhető az is, hogy jelöltjeik közé várják a református püspököt, annak ellenére, hogy ígéreteik betartására nem adnak garanciát.

Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke kedden jelentette ki: pártjuk elvárja, hogy a magyar politikusok ne avatkozzanak be az erdélyi magyarság képviseletébe, "ahogy mi sem avatkoztunk be, valahányszor Magyarországra látogattunk, a magyar belügyekbe".

Hanganyag: Molnár Anikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×