Infostart.hu
eur:
363.03
usd:
323.33
bux:
147544.64
2026. november 5. csütörtök Imre

Hódít a génmódosított gabona Európában

Tavaly óta 77 százalékkal nőtt a genetikailag módosított gabonafélékkel bevetett területek nagysága Európában. Idén már több mint ezer négyzetkilométerről takarítottak be génmódosított kukoricát.

A biotechnológiai vállalatok szerint az adatok arról tanúskodnak, hogy a génmódosított vetőmagok vonzók a gazdák számára, és nem jelentenek környezeti kockázatot.

A génmódosított gabonafélék közül Európában nagyobb területen csak a kukoricát termesztik, amely ellenáll a kukoricamoly pusztításának.

Az ellenálló fajtát Európában először tíz évvel ezelőtt Spanyolországban vetették, azóta Francia-, Német- és Csehországban is termesztik. Franciaországban egy év alatt megháromszorozódott a vetésterület. Magyarország jelenleg hivatalosan génmódosított növényektől mentesnek számít.

Bár a génmódosított növények termesztésének növekedése dinamikus, az ezer négyzetkilométer még így is csak a töredéke az európai művelt területeknek. A világon körülbelül egymillió négyzetkilométeren nőnek gm-növények.

A génmódosított növények termesztését több környezetvédő szervezet is ellenzi, mert szerintük ezek a hasznos rovarokat is kipusztítják.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×