31 milliárdot vettek fel költségtérítésként a brit politikusok
Összesen 87,6 millió font (31,5 milliárd forint) költségtérítést vettek fel a brit parlamenti képviselők a tavalyi évben - derül ki a nyilvánosságra hozott adatokból.
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket
Ügynökakták: Lezsák Sándor megfigyelt volt és nem ügynök, elnézést kér a levéltár
Tisza-kormány: egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták, új vezető a légi közlekedés élén
Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitázott, miközben megjelentek az Otthon Start kifutásának átmeneti szabályai és az új panelprogram részletei.
325 millióért eladó a legendás Rózsa rendezvénycsárda: Hódmezővásárhely is beszállna, de jóval áron alul venné meg
borospincék is találhatók. A több mint 5000 négyzetméteres hódmezővásárhelyi komplexumban étterem, panzió, tekepálya és borospincék is vannak. A város 175 millióért vásárolná meg.
Top Democrat says Congress will rein in 'out-of-control' Trump administration after midterms win
Hakeem Jeffries, likely to be the next Speaker of the House, said his party would take on what he called the "Trump Cartel". The president said he is open to working with Democrats in Congress.





