Infostart.hu
eur:
363.03
usd:
323.33
bux:
147544.64
2026. november 5. csütörtök Imre

"Ez a nap a szégyen napja lesz"

A francia parlament elfogadta a bevándorlási feltételek szigorításáról szóló törvényt, amely a többi között kötelező DNS-vizsgálatot ír elő a családegyesítések esetében.

A Brice Hortefeux bevándorlásügyi miniszter által benyújtott törvénytervezetet a képviselők 282 igen szavazattal fogadták el 235 nem ellenében. A szenátus 185 igen és 136 nem szavazattal támogatta a jogszabályt.

Nicolas Sarkozy elnök választási kampányának egyik fontos kérdése volt a bevándorlás, és a parlament mindkét háza által elfogadott törvény az ő reformjain alapszik.

A kedden elfogadott változat értelmében a DNS-tesztet a bevándorlási engedélyt kérelmező kérésére az állam költségén, bírósági felügyelet mellett végzik el.

A vizsgálatot kizárólag anya és gyermeke közötti kapcsolat bizonyítására alkalmazzák, el kívánják ugyanis kerülni, hogy az apa ilyen módon tudja meg, hogy nem ő a gyermek biológiai apja.

A családegyesítéseknél előírt kötelező DNS-vizsgálat heves vitát váltott ki Franciaországban. A kormány azzal érvelt, hogy DNS-teszteket már tizenkét országban alkalmazzák hasonló esetekben.

"Ez a nap a szégyen napja lesz" - fogalmazott közleményében a Mozgalom a Rasszizmus ellen és a Népek közötti Barátságért (MRAP) civil szervezet, amely a másfél éves kísérleti időre bevezetendő DNS-vizsgálatot a második világháború idején a náci Németországgal kollaboráló Vichy-kormány zsidóellenes diszkriminációs intézkedéseihez hasonlította.

A szocialista ellenzék kilátásba helyezte, hogy alkotmányossági óvást nyújt be a törvény egyes részei, így a DNS-tesztre vonatkozó szakasz kapcsán az Alkotmánytanácshoz.

A franciák megosztottak a kérdés kapcsán: a CSA közvélemény-kutató intézet által kedden ismertetett felmérés szerint 49 százalékuk támogatja, 43 pedig ellenzi a DNS-tesztet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×