Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
322.92
bux:
147462.93
2026. november 5. csütörtök Imre

Újabb bizonyítékok Madeleine szülei ellen

A Portugáliában eltűnt brit kislány szülei által bérelt autóban a nyomok szerint egy holttest volt - állítják a nyomozók.

A portugál rendőrség nemrégiben új nyomozótisztet nevezett ki a Praia de Luzból még májusban eltűnt négyéves Madeleine McCann hollétének felderítésére.

Már régebben gyanúsítottként nevezték meg a szülőket, azt állítva, hogy véletlenül okozták kislányuk halált, amikor a közelben vacsoráztak, és egy időre magukra hagyták a gyereket és két ikertestvérét. A vádak ellen a McCann házaspár minden fórumon felháborodottan tiltakozott.

A portugál rendőrség már korábban testnedveket talált annak az autónak a csomagtartójában, amelyet McCannék Madeleine eltűnése után huszonöt nappal béreltek ki, a legújabb hírek szerint azonban megállapították, hogy a minták holttesttől származtak.

Ugyanilyen nyomot találtak a csomagtartó szőnyege alatt a pótkerékhez közel, tehát a tetem le volt takarva.

Mivel a nyomot a szőnyeg alatt rögzítették, az nem származhat Madeleine kétéves ikertestvéreitől; korábban a szülők erre hivatkoztak, amikor a feltételezett bizonyítékkal szembesítették őket.

Most minden a DNS-vizsgálat eredményén múlik. Ha a holttest valóban a kislányé volt, a McCann házaspár nehéz helyzetbe kerül

A szülők most is hevesen tiltakoznak. Tartják magukat ahhoz a feltételezéshez, hogy amíg ők a közelben vacsoráztak, az alvó kislányt valaki elrabolta a nyaralóból testvérei mellől.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Jelentős végletek és átalakuló vásárlói szokások jellemzik a hazai ingatlanpiacot 2026 őszén, az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint. Míg Budapesten több mint 100 millió forintos szakadék is tátonghat az egyes kerületek átlagárai között, a fővárosi drágulás miatt érezhetően visszaesett a kereslet. A vidéki tranzakciókat elsöprő arányban a családi házak uralják, a vevők pedig országszerte sokkal tudatosabban mérlegelik az ingatlanok állapotát, a fenntartási költségeket és a finanszírozási lehetőségeket, mint eddig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×