Infostart.hu
eur:
362.35
usd:
321.78
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Hivatalosan már rend van Mianmarban

A mianmari külügyminiszter szerint külföldről támogatják a tiltakozó akciókat az ázsiai országban. Hivatalos források szerint 1200, ellenzéki politikusok szerint mintegy hatezer embert tartóztattak le az elmúlt napokban.

U Nyan Win az ENSZ közgyűlésén elmondott beszédében felszólította a nemzetközi közösséget, hogy ne avatkozzon bele a belpolitikai kérdésekbe.

A mianmari külügyminiszter azt mondta: a több napon át tartó, erőszakba torkolló tüntetések után az élet visszatért a rendes kerékvágásba Mianmarban.

Hivatalos adatok alapján a tiltakozó akciókban tízen vesztették életüket, de hírügynökségi jelentések szerint a halálos áldozatok tényleges száma lényegesen magasabb.

Emberi jogi szervezetek úgy tudják, hogy mintegy 1200 tiltakozót tartóztattak le, az ellenzék szerint hatezer tüntetőt vettek őrizetbe.

Az ázsiai országot irányító katonai kormányzat vezetője kedden fogadta az ENSZ különleges megbízottját. Ibrahim Gambari és Than Sve tábornok tárgyalásáról nem közöltek részleteket.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Elsöpörték Trumpot: merre indulnak innen a tőzsdék?

Elsöpörték Trumpot: merre indulnak innen a tőzsdék?

Viktor Athénból nemcsak történelmi és futballélményekkel tért vissza az Invest stúdiójába, hanem egy tőkepiaci tanulsággal is: Görögország a válságok után látványosan visszatért a befektetői térképre. Áronnal megnézték, hogyan lett az egykori államcsőd-közeli országból az elmúlt évek egyik izgalmas tőzsdei sztorija, és hogyan kerül egy Coca-Cola-palackozó cég a görög index egyik legfontosabb szereplői közé. Innen fordulunk rá az amerikai félidős választások piaci következményeire, különösen arra, hogy a politikai fordulat miként érintheti az adatközpont-építéseket és az AI-részvények körüli hangulatot. Szó lesz az Anthropic készülő IPO-járól is, amely az AI-korszak egyik legnagyobb tőzsdei mérföldköve lehet, emellett beszéltek a Ferrari és a Porsche eltérő luxusstratégiájáról, a kínai tőzsdei beavatkozások tanulságairól, a Binance körüli kriptós incidensről, és az OTP paraguayi befektetéséről is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×