Infostart.hu
eur:
362.25
usd:
321.53
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

A polgármester "lelkiismeretlen, arcátlan és visszataszító"

A Nemzetközi Tűzoltószövetség azzal vádolja Rudy Giulianit, a republikánusok lehetséges elnökjelöltjét, hogy pénzgyűjtésre használja a 2001. szeptember 11-i terrortámadás emlékét, ez pedig visszataszító.

A szövetség szerint sérti a Világkereskedelmi Központ területén elhunyt ezrek, köztük 343 bátor tűzoltó emlékét, hogy a terrortámadás dátumát használta ki egyik kampányakciójában.

A republikánus Rudy Giuliani 2001-ben New York polgármestere volt. Az elnöki cím megszerzéséért folytatott kampányának témái közé is bekerült a terrorizmus elleni harc.

Nem csak a Nemzetközi Tűzoltószövetség bírálta Giulianit a furcsa akcióért. A demokraták egyik lehetséges elnökjelöltje szerint az, hogy a politikus így próbál pénzt gyűjteni, egyszerűen "lelkiismeretlen, arcátlan és visszataszító".

Rudy Giuliani szóvivője ugyanakkor kijelentette: a "9,11 dollár Rudy-ért"-akció beindítása nem az ő ötletük volt, ilyesmi nem szerepel a kampányprogramban.

"Két önkéntes önállóan cselekedett a kampánycsapat tudta nélkül" - közölte Maria Comella.

"Az, hogy éppen ekkora összeget kérnek az emberektől, szerencsétlen döntés volt" - tette hozzá a szóvivő.

Így gondolja ezt az egykori New York-i polgármester egyik nagy támogatója, Abraham Sofaer is, akinek kaliforniai otthonában Giuliani támogatásgyűjtő partiját tartják majd.

"Néhány fiatal állt elő ezzel az ötlettel" - tette hozzá Abraham Sofaer.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×