Infostart.hu
eur:
362.25
usd:
321.53
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

"A pápa nem volt hajlandó fogadni Condit"

Egy olasz lap szerint nem akarta fogadni az amerikai külügyminisztert XVI. Benedek pápa. Condoleezza Rice közel-keleti útja előtt akart találkozni a katolikus egyház vezetőjével - a lap forrásai szerint azonban Benedek nem volt hajlandó megszakítani vakációját és ebben Rice-nak az iraki háborút megelőző kijelentései is közrejátszottak.

A Corrierre della Sera szerint az amerikai külügyminiszter még a nyáron vatikáni illetékesek "értésre adta, hogy mindenképpen találkoznia kell a pápával közel-keleti útja előtt".

A cikk szerint azért, mert a Szentszék véleményének birtokában akarta megerősíteni tekintélyét a közel-keleti találkozók során.

A Vatikán szerint nyaralása miatt mondott nemet a pápa

Az augusztus elejére kért meghallgatást azonban XVI. Benedek elutasította - hivatalosan azzal, hogy éppen nyaralt.

Vatikáni illetékesek azt mondták a BBC-nek, hogy a pápa nem szokott vakációja idején politikusokat fogadni castelgandolfói nyári rezidenciáján.

"Üzenet Bushnak"

A Corriere szerint azonban valójában a Vatikán így mondott véleményt George Bush elnök közel-keleti politikájáról.

A lap úgy tudja, hogy Benedek vatikáni politikai képviselőkkel tárgyalt a találkozóról és ezután döntött úgy, hogy nemet mond a kérésre.

A Szentszék nem volt hajlandó kommentálni az újság értesüléseit.

2003-ban Rice utasította el a Szentszék Irakról szóló aggályait

Tudósítók emlékeztetnek arra, hogy a Bush-kormányzatból éppen Rice volt az, aki az Irak elleni 2003-as invázió előtt kifejtette egy Washingtonba menesztett pápai küldöttnek, hogy az elnököt nem érdekelték a néhai II. János Pálnak a háborúval kapcsolatos erkölcsi aggályai.

Emellett Washington úgymond "nem megfelelő módon válaszolt" arra a kérésre, hogy a háború utáni iraki alkotmány garantálja az iraki keresztények védelmét.

Az amerikai válasz az volt, hogy mivel a koalíció nem tartja Irak egész területét ellenőrzése alatt, ezért nem tudja megvédeni a nem muzulmán vallásúakat.

Washington közel-keleti konferenciát szervez

Rice közben csütörtökön - immár az idén hatodszor - Izraelbe, majd Ciszjordániába utazott, hogy ott a palesztin vezetéssel tárgyaljon.

Az amerikai külügyminiszter szeretné előkészíteni a terepet a Washington által novemberre összehívott közel-keleti konferenciához.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×