Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
322.05
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Már nem készül Irán elleni háborúra Franciaország

Bernard Kouchner kedden Moszkvában kijelentette: mindent meg kell tenni azért, hogy elkerüljék egy háború kirobbanását Iránnal. A francia külügyminiszter ezzel enyhíteni próbált két nappal ezelőtti, nagy port kavart szavain. Akkor egy tévéműsorban úgy fogalmazott, hogy a világnak "fel kell készülnie a legrosszabbra", azaz a háborúra Iránnal.

A kijelentést utóbb bírálta Mohammed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője, s most kedden, Kouchnerrel közösen tartott sajtóértekezletén Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is "nyugtalannak" mondta magát a háború kockázatának emlegetése miatt.

"Mindent meg kell tenni a háború elkerülésére. Tárgyalni kell, tárgyalni és tárgyalni, szakadatlanul, s nem félve a visszautasítás lehetőségétől" - mondta Kouchner az orosz külügyminiszterrel folytatott moszkvai megbeszélése után.

"Még azt is mondtam, hogy a háború lenne a legrosszabb megoldás. Nem lehet nálam békésebben nyilatkozni - de az sem szabad, hogy homokba dugjuk a fejünket" - magyarázkodott a francia diplomácia vezetője. Kouchner egyben új szankciókat sürgetett Irán ellen, hogy ezzel is mutassák: a nemzetközi közösség valóban komolyan elszánta magát, hogy békés úton, de rendezze az iráni atomprogram miatt kialakult válságot.

Szergej Lavrov a sajtóértekezleten leszögezte: Oroszország nyugtalankodik amiatt, hogy számos információ szerint egyesek komolyan fontolgatnak katonai akciókat Irán ellen. "Nehéz lenne előre megmondani, milyen következményeik lennének ezeknek a térségre nézve" - mondta. Egyben bírálta azt, hogy egyes országok önhatalmúlag, az ENSZ keretein kívül is szankciókat hoznak Irán ellen. "Ha megállapodtunk abban, hogy közösen dolgozunk, akkor mire jók az egyoldalú szankciók?" - tette fel a kérdést.

Lavrov egyben óva intett Koszovó függetlenségének esetleges egyoldalú elismerésétől, mondván, hogy ez láncreakciót indítana el a világban. Moszkva a Koszovó függetlenségét elvető szerb álláspontot támogatja, s az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjaként vétófenyegetésével egyelőre meg tudta akadályozni, hogy a testület döntsön a tartománynak végső soron függetlenséget javasló, a volt finn elnök, Martti Ahtisaari által kidolgozott tervezetről.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×