Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.11
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Az MSZP nemet mondott

Nem csatlakozott a Magyar Szocialista Párt ahhoz a prágai nyilatkozathoz, amelyben a Csehországba tervezett amerikai radarállomás létrehozása ellen tiltakozik 6 közép-európai ország szociáldemokrata és szocialista pártja.

Az MSZP alelnöke azután közölte, hogy nem írták alá a közös dokumentumot, hogy csütörtöki cseh lapértesülés szerint az előzetes megállapodás alapján az MSZP is az aláírók között lett volna.

A cseh fővárosban tartózkodó Szekeres Imre úgy fogalmazott: az MSZP álláspontja az, hogy ha Európát terrorista veszély fenyegeti, akkor az ellen védekezni kell.

A konzervatív Lidové Noviny című cseh napilap csütörtökön arról számolt be: a dokumentum szövegét a Prágában tárgyaló lengyel, magyar, német, osztrák, szlovák és szlovén szociáldemokraták, illetve szocialisták vezetői véglegesítik.

A Prágától mintegy 60 kilométerre tervezett radar megépítéséről májusban kezdődtek a cseh-amerikai tárgyalások, a végleges döntés jövő tavasszal várható.

Felmérések szerint a cseh lakosság mintegy 60 százaléka ellenzi a beruházást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×