Infostart.hu
eur:
362.91
usd:
322.62
bux:
147474.24
2026. november 5. csütörtök Imre

Az eltűnt kislány megtört szülei: "nem kellett volna egyedül hagynunk"

Gerry és Kate McCann elismerték, hogy nem lett volna szabad egyedül hagyniuk kislányukat, Madeleinet. Tudhatták volna, hogy lányuk egyedül nincs biztonságban, ha ők arrébb vannak.

A házaspár május 3-án egy tapas-bárba ment vacsorázni, a spanyol étterem az apartmanjuk teraszáról is látszott. Előtte négyéves kislányukat letették aludni, majd otthon hagyták. A kislány azonban az éjszaka folyamán eltűnt.

Édesanyja most azt nyilatkozta, hogy hibát követtek el azzal, hogy magára hagyták a gyermeket.

Az apa azonban megbocsátóbb volt önmagával. Mint mondta, ha otthon van, de például a kertben nyírja a füvet, a gyermek pedig akár fél órán át egyedül van az emeleten, a tragédia akkor is megtörténhetett volna, a kislányt így is szem elől lehet téveszteni.

Az asszony pedig azt mondta: eddig minden ismerősétől, aki hosszabb időt töltött Portugáliában, azt hallotta, hogy a hely nagyon családbarát. Az egész szituációt nagyon biztonságosnak ítélték meg, és nem gondolták, hogy kockázatos dolog, ha magára hagyják a gyermeket.

Egy portugál lap rendőri forrásokra hivatkozva néhány hete azt írta, hogy a hatóság szerint saját születi végeztek véletlenül Madeleine McCann-nel. A rendőrök figyelmeztették a szülőket, hogy egyelőre ne hagyják el az országot.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták, új vezető a légi közlekedés élén

Tisza-kormány: egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták, új vezető a légi közlekedés élén

Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitázott, miközben megjelentek az Otthon Start kifutásának átmeneti szabályai és az új panelprogram részletei.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×