Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

A német hatóságok vírussal fertőznének meg egyes e-maileket

Berlinben a kormány ma tárgyal a belügyminiszter erősen vitatott javaslatáról a belső biztonság fokozására. A tervben szerepel az on-line házkutatás bírói végzés nélküli elrendelése is, amit még a koalíciós partner is komoly fenntartással fogadott.

Wolfgang Scheuble a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem jegyében jelentősen ki akarja bővíteni a német nyomozószervek jogkörét.

A kormány elé terjesztett tervezetben egyebek között indítványozza, hogy a hatóságok gyanúsított személyek számítógépén akár bírói végzés nélkül is végrehajthassanak on-line házkutatást.

Ezt még akkor is engedélyeznék, ha a számítógépet mások is használják, és az ö adataik is a nyomozók birtokába jutnak.

Az on-line házkutatást főleg kémprogramok telepítésével akarják elérni, azaz állami hivataltól érkező, álcázott értesítéseket olyan vírussal látnák el, amely a tárolt adatokat hozzáférhetővé teszi a hatóságok számára.

A terv értelmében azonban nemcsak számítógépek, hanem mobilkészülékek és faxok is kutathatóvá válnának a nyomozók előtt.

A kisebbik koalíciós partner, a Szociáldemokrata Párt több vezetője is fenntartással nyilatkozott a belügyminiszter tervéről, az ellenzéki liberális párt biztonságpolitikai szakértője pedig a tévében leszögezte, hogy a személyi szabadságjogokat csorbító hatósági intézkedések csakis bírói végzéssel képzelhetők el.

Utalt arra is, hogy Schäuble javaslatai diktatórikus vonásokat tartalmaznak. Az ugyancsak ellenzéki Zöldpárt belügyi szakértője úgy vélte, hogy jelenleg semmi nem indokolja a hatóságok feltűnő adatéhségét.

Nyilatkozatában úgy vélte, hogy a belügyminiszter számára nem jelent sokat az alkotmány, amely szavatolja minden polgár számára személyi jogainak sérthetetlenségét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×