Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Még sosem főztek ennyi sört Csehországban

Idén rekordot döntöget a cseh sörgyártás, a szakemberek pedig a sörfogyasztás további növekedését jósólják.

A csehországi sörgyárak az idei év első hat hónapjában összesen csaknem 10 millió hektoliter sört állítottak elő, ami rekordnak számít, és egyben csaknem 4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi eredményt.

A 10 millió hektoliterből valamivel több mint 8 millió a hazai piacon kelt el, közel 2 millió hektolitert exportáltak, ami 4,2 százalékkal több mint a 2006-os év hasonló időszakában.

A kivitel növekedési üteme valamelyest mérséklődött, de ezt a cseh sörgyárak szüvetsége azzal magyarázza, hogy egyre több cseh sörfajtát licensz alapján külföldön állítanak elő. Erre talán a legjobb példa Szlovákia, ahol már több világhírú cseh sörféleséget főznek.

A cseh sörexport legnagyobb célországa Németország, ahová a cseh kivitel 37 százaléka irányul, a sorban Szlovákia következik 16 szaázalékkal, a harmadik helyen pedig Nagy-Britannia található 8 százalékos piaci részesedéssel.

A legnagyobb kapacitású cseh sörgyárak sorrendjét továbbra is a Pilseni Prazdroj vezeti, a prágai Staropramen, a ceské budejovicei Budvar és a brnoi Starobrno előtt.

A szakemberek arra számitanak, hogy a forró nyári hónapokban méginkább megugrott a sürfogyasztás, és az év végi mérleg újabb rekordokat tükröz majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×