Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Minden idők legnagyobb politikai botránya: "Holnap délben lemondok az elnökségről"

Az Egyesült Államok történetében eddig egyetlen elnök mondott le: Richard Nixon. A politikus ezzel a lépésével a kongresszusi felelősségre vonást, az impeachmentet akarta elkerülni. Az ok pedig az volt, hogy hazudott. Mégpedig eskü alatt. Nixon az úgynevezett Watergate-ügybe bukott bele.

Mínuszos hírként indult, elnökváltás lett belőle - tömören így összegezhető a Watergate-ügy. Az eset 1972 nyarán kezdődött. A The Washington Post című lap ekkor közölte azt a kishírt, miszerint betörtek a Watergate ház egyik irodájába.

A kárvallott az ellenzéki demokrata párt első embere, Larry O'Brien volt. A következő évben pedig már kattantak is a bilincsek: a kormányzó konzervatív Republikánus párt öt aktivistájának csuklóján.
Időközben kiderült, hogy a Richard Nixon elnök újraválasztásáért kampányolók azért törtek be a rivális párt irodájába, hogy ott lehallgatókészülékeket helyezzenek el.

Az elnök és emberei azonban tagadták, hogy bármi közük is lenne az akcióhoz. A washingtoni napilap két munkatársa azután fölgöngyölítette Amerika leghírhedtebb politikai botrányát.

Az elnök mindent megtett az eltussolásért

A szálak igen magasra vezettek, és időközben az is kiderült, hogy több ezer embert hallgattak le törvénytelenül.

Richard Nixon elnök mindent megtett azért, hoyg a Watergate-ügyet eltussolják. Olyannyira sikertelenül, hogy 1974-ben már a kongresszusi felelősségre vonás, azaz impeachment fenyegette.

Ezt előzte meg, amikor augusztus 8-án lemondott elnöki tisztéről. Sem előtte, sem azóta nem volt példa ilyesmire az Egyesült Államokban.

"Holnap délben lemondok az elnökségről. Ford alelnök urat pedig ugyanekkor kinevezik elnökké" - jelentette be Richard Nixon elnök az Ovális Irodában.

Csak 2005-ben derült ki, ki volt Mély Torok

Carl Bernstein és Bob Woodward évtizedekig titkolta, hogy kitől vagy kiktől szerezték bennfentes információikat, amelyekkel leleplezték az egész ügyet.

Sokan a Szövetségi Nyomozóirodára, az FBI-ra gyanakodtak, mondván: a szervezet eléggé rossz viszonyban volt a Nixon- vezetéssel.

Harminc évet kellett arra várni, hogy kiderüljön, a kissé sikamlós fedőnevű, Mély Toroknak nevezett informátor ki is volt valójában. Mark Felt, az FBI harmadik legmagasabb vezetője 2005-ben mondta el nyilvánosan is: ő súgott a Washington Post újságíróinak.

A hetvenes években azért kellett távoznia Nixonnak, mert eskü alatt hazudott, hogy eltussolja a botrányt. Három évtizeddel később viszont már azt feszegették, hogy valószínűleg ő maga adott utasítást az ellenfelek lehallgatására, de legalábbis tudott minden egyes akcióról.

Richard Nixon, az egyetlen lemondott amerikai elnök 1994-ben hunyt el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×