Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
323.61
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Túszok: vészesen fogy az idő

Huszonhárom dél-koreai túsz kivégzésével fenyegetőznek az afganisztáni tálibok, ha nem teljesítik követeléseiket. A tálibok új határidőt adtak, és európai idő szerint délutánig várják a szöuli kormány reakcióját. A hétvégén már jelezték, hogy komolyan gondolják fenyegetésüket, amikor közölték, hogy megöltek két német túszt. A dél-koreaiak azért érezhetik magukat veszélyben, mert sokuk hívő keresztény - a tálibok pedig halállal fenyegették meg a hittérítőket.

A színfalak mögött intenzív tárgyalások folynak a csütörtökön, Kabultól nem egészen kétszáz kilométerre elrabolt dél-koreaiak szabadon engedéséről.

Afganisztánban a tálib rezsim 2001-es bukása óta nem raboltak el ennyi külföldit. A 23 fiatal koreai - köztük 15 nő - jelentések szerint keresztény aktivista, akik egy segélyakció keretében érkezetek Afganisztánba.

Bár Dél-Koreának csak újjáépítési feladatokon dolgozó, nem harcoló alakulatai vannak az országban, az utóbbi időben megerősödött tálibok a kivonásukat és 23 tálib elengedését követelik a túszok szabadon engedéséért cserébe.

A hétvégén azzal adtak nyomatékot szavaiknak, hogy állításuk szerint kivégeztek két német foglyot - miután a német kormány nem volt hajlandó kivonni 3.000 katonáját. Bár az egyik túsz holttestét megtalálták, a német kormány azt mondta: ő valószínűleg szívrohamot kapott, a másik pedig még mindig életben lehet.

A koreai segélymunkások ugyanakkor ideológiai okokból is célpontok voltak.

A tálibok még kormányzásuk idején megtiltották a keresztény hittérítők tevékenységét az országban és azt mondták, hogy a tilalom megszegőire halálbüntetés vár.

A koreai önkéntesek képviselői ugyanakkor tagadták, hogy az orvosi segélynyújtáson kívül mással is foglalkoztak volna.

Koreában közben - ahol Kelet-Ázsia egyik legnagyobb és leghitbuzgóbb keresztény közössége él - éjszakai virrasztást tartottak a túszok szabadon engedéséért.

Kiszabadításukért egy koreai delegáció is kampányol Kabulban. A bonyolult tárgyalásokban azonban nem ők, hanem afgán törzsi vezetők és a tálibok képviselői vesznek részt.

Közben az afgán kormányerők és az amerikai katonák körbevették azt a körzetet, ahol feltételezésük szerint a túszokat fogva tartják, de azt mondták: csak akkor próbálják meg kiszabadítani őket, ha a dél-koreai kormány erre kéri a csapatokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
November 4., az ügynökakták napja

November 4., az ügynökakták napja

Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozza nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) ma.

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában esések bontakoztak ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban járnak, a biztonságot kereső befektetők pedig az állampapírok felé fordultak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×