eur:
394.85
usd:
356.49
bux:
73003.59
2024. szeptember 14. szombat Roxána, Szeréna

Boltok előtt sátoroznak a mágikus technológiai csodáért

Helyi idő szerint péntek délután hat órakor dobják piacra az Apple informatikai vállalat első mobiltelefon-modelljét, az iPhone-t. A készülék iránt akkora a kereslet, hogy sokan már hétfő óta a boltok előtt sátoroznak, hogy elsőként juthassanak a várva várt telefonhoz.

Már ötszáz dollártól (92 ezer forinttól) meg lehet vásárolni az érintőképernyős készüléket, amely pénteken este kerül az amerikai boltok polcaira, Európában azonban csak az utolsó negyedévben jelenhet meg. A gyártó honlapján felsorolja az iPhone-t forgalmazó üzleteket, és azt is jelzi, van-e még készülékből.

Az Apple nem hozta nyilvánosságra, hogy hány készüléket gyártottak le, ám a fokozott várakozás miatt valószínű, hogy jövő hét közepére el is fogy az első szállítmány. Egy felmérés szerint 19 millió amerikai tervezi, hogy vesz egy iPhone-t.

Steve Jobs, a cég vezérigazgatója forradalminak és mágikusnak tartja az iPhone-t, amely véleménye szerint öt évvel megelőzte a korát. Az Apple tervei szerint az iPhone akkora hatással lesz a mobiltelefonok piacára, mint a 2001-ben kibocsátott iPod volt a zenelejátszókra.

A telefonálás mellett a készülék zenék és videók lejátszására képes, négy vagy nyolc gigabyte memóriával látják el, valamint egy két megapixeles kamerát építettek bele. Az igazi áttörést azonban az jelenti, hogy bárhol és bármikor lehet internetezni és e-maileket küldeni a készülékkel.

A sokoldalú és egyszerűen kezelhető iPhone-on a legtöbb funkció a képernyőn látható ikonok útján, egyetlen érintéssel érhető el.

Címlapról ajánljuk
A hatalmi versengés színtere lett a mélytengeri bányászat, felforgathatja a világot

A hatalmi versengés színtere lett a mélytengeri bányászat, felforgathatja a világot

Ahogy a világban terjednek a szén-dioxid-kibocsátást csökkenteni hivatott zöld technológiák, az előállításukhoz szükséges kritikus fontosságú ásványok iránti igény is nő. Bányászatuk egyre drágább, lelőhelyeik pedig néhány országban koncentrálódnak, ami kockázatot jelent a globális ellátás szempontjából. Sokak szerint a megoldás a tengerek mélyén keresendő, a világ óceánjainak és tengereinek fenekén ugyanis nagy mennyiségben találhatók kritikus ásványok. A formálódó mélytengeri bányászat ezen ásványkincsek kiaknázását célozza, azonban e tevékenység megítélése – noha még el sem kezdődött – rendkívül ellentmondásos.

Romániában már több halálos áldozata van az esőzéseknek

Az ítéletidő Galac megye 19 települését érintette.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.16. hétfő, 18:00
Toroczkai László
a Mi Hazánk elnöke, parlamenti frakcióvezetője
Lesújtó képet festettek a magyar oktatási rendszerről

Lesújtó képet festettek a magyar oktatási rendszerről

Az OECD friss "Education at a Glance" jelentése részletes áttekintést nyújt a tagországok oktatási rendszereiről. A jelentés szerint Magyarországon a középfokú végzettség nélküli felnőttek jelentős hátrányban vannak a munkaerőpiacon. Ráadásul akiknek a szülei nem rendelkeznek középfokú végzettséggel, nagyon kis eséllyel szereznek diplomát. A jelentés rávilágít, hogy az oktatási rendszer finanszírozása Magyarországon alacsonyabb szinten áll az OECD átlagához képest. Megállapítják, hogy itthon – csakúgy mint sok más országban – komoly pedagógushiány van.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. szeptember 14. 13:50
×
×
×
×