Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
324.54
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

"Sinatra-törvény": megy mindenki a maga útján

Az uniós alkotmányt helyettesítő új szerződés tervezete sok kompromisszum árán született, mégis új lendületet adhat az integrációs folyamatnak, és az uniós együttműködésnek is - mondta az InfoRádiónak Csaba László egyetemi tanár.

A közgazdász felhívta a figyelmet arra, hogy a szövegből kihagyták azt a mondatot, miszerint az unió a torzítatlan szabad verseny talaján áll. Ez azért érdekes, mert például az energetikában a nemzeti monopóliumok megerősítésére való törekvés figyelhető meg az utóbb időben.

Ugyanakkor az egyezségnek köszönhetően két év után az európai közösség kimozdul a politikai stagnálásból, ami segítheti a gazdasági fellendülést is - tette hozzá Csaba László.

Az egyetemi tanár megjegyezte, hogy a mostani szöveg nagyon világosan határt szab azoknak a törekvéseknek, amelyek a döntéshozatal egyre nagyobb részét Brüsszelbe helyezték volna át. Sok ország teremtett kibúvót magának, mindenki a maga útját járja, amit a tréfás kedvű elemzők Sinatra-törvénynek neveznek.

A szakember hangsúlyozta: jelenleg az Európai Unió mint gazdasági keret lassan és nehézkesen működik; a most kialakított kompromisszumos javaslat egy jó irányba tett lépés, ha újraindítják az unió működéséről szóló vitát, ha lesznek távlatok, határidők és feladatok a tagállami döntéshozatal számára.

Vitatkozni kell, mert magától a helyzet nem javul, hanem romlik. Dönteni kell a kiadási szerkezet átgondolásáról, a mezőgazdasági támogatásokról, a világkereskedelmi tárgyalásokon elfoglalt álláspontról, és az európai szolgáltatáspiacról is kell valamit mondani - sorolta fel a legfontosabb területeket Csaba László.

Jobb a helyzet

A helyzet ma jobb, mint két napja volt - mondta el Balázs Péter volt unios főbiztos az új európai szerződéstervezet kapcsán.

A dokumentum keret, amelyet később kell megtölteni tartalommal, és azon még nagyon sok múlik, azonban már így is remény van arra, hogy megindulhatnak az unio esélyeit javító folyamatok - fejtette ki a szakember.

Balázs Péter úgy fogalmazott: ez egy nehéz dosszié, és ha ez megoldódik, talán pozitív hatással lesz a többi problémára is, bár ha egyes tagállamok csak a saját rövid távú érdekeiket próbálják érvényesíteni, akkor máskor is számíthatunk megtorpanásokra.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×