Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
324.33
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Könnyebben, gyorsabban Prágába

Vasárnaptól jelentősen megkönnyebbül az autópálya-forgalom Prága és Budapest között. Pozsonyban ugyanis ünnepélyesen átadják a város nyugati határán épült autópálya-alagutat, így a tranzitforgalom elkerüli a várost, folyamatos lesz a közlekedés.

A csaknem másfél kilométer hosszú pozsonyi alagút építése 3 és fél évig tartott, a kiadások pedig elérték a 4,5 milliárd koronát, azaz a több mint 30 milliárd forintot.

Az új alagúton, mely eltereli a nyugati irányból érkező tranzitforgalmat az előzetes felmérések szerint naponta 20 ezer gépkocsi fog közlekedni.

Az új autópálya szakasz teljes hossza a felvezető utakkal együtt több, mint 4 kilométer, ezzel teljessé válik a Prága és Budapest közötti autópálya.

A hiányzó útszakasz eddig főleg a kamionosoknak okozott gondot, gyakran több kilométeres dugókat okoztak a kereszteződéseken. Az alagutat a legkorszerűbb technológiával építették meg, külön hangsúlyt fektetve a biztonságra.

A kivitelezésben egy japán cég is közreműködött. A kedvező időjárásnak köszönhetően az eredeti átadási határidőt sikerült csaknem 4 hónappal lerövidíteni.

A szombati átadási ünnepség nagyon látványosnak ígérkezik, egész napos színes program várja az érdeklődőket. A legismertebb díszvendég David Coulthard Forma 1-es autóversenyző lesz, aki versenyautójával több, mint 20 kilométert autózik majd a városon keresztül, a rajt és cél természetesen az alagútnál lesz.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×