Infostart.hu
eur:
365.07
usd:
324.49
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Negyvenegy lázadót öltek meg az észak-iraki offenzíva során

Legalább 41 lázadót öltek meg az amerikai-iraki közös észak-iraki offenzíva során, amelyet két nappal ezelőtt az al-Kaida terrorista hálózat bástyái ellen indítottak - közölte csütörtökön az amerikai hadsereg. A közlemény beszámolt arról is, hogy a Dijala tartományban végrehajtott hadművelet során felszámoltak öt fegyverrejtekhelyet, és megsemmisítettek 25 robbanószerkezetet.

Mint a hadművelet vezetője, Mick Bednarek dandártábornok elmondta, a tartományi főváros, Baakúba körzetében felfedeztek egy robbanóanyagokkal teli házat, amelyet helikopterről kilőtt rakétával romboltak le.

A parancsnok szerint a helyi lakosok támogatják a katonákat, mert "szeretnék megszabadítani a tartományt és az országot az al-Kaidától és mindazoktól, akik alá akarják ásni a haladást, ezért a baakúbai polgárok csoportjai információkat keresnek a terrorista szervezetről."

A hadműveletben mintegy 7500 amerikai katona, valamint 2500 iraki katona és rendőr vesz részt.

Közben az amerikai hadsereg bejelentette, hogy két katonája vesztette életét szerdán, amikor Bagdad dél-nyugati részén házi készítésű pokolgép robbant fel járművük mellett. A merényletben további négy katona megsebesült.

A 2003. márciusi invázió óta 3524 amerikai katona esett el harcban, vagy vált merénylet, baleset áldozatává Irakban a Pentagon adatai szerint. Június eleje óta 47-en haltak meg.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×