Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
324.89
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Megbeszélés Gyurcsány és Fico között

Pozsonyban a magyar-szlovák alapszerződésben rögzített elvek tiszteletben tartásáról írt alá egyezményt a magyar és a szlovák kormányfő. Gyurcsány Ferenc és Robert Fico a Visegrádi Csoport miniszterelnökeinek tárgyalása után találkozott.

A dokumentumban 14 pontban foglalták össze a két ország kapcsolatának fontosabb kérdéseit.

A tervek között szerepel, hogy hat hónapon belül üljön össze az alapszerződés értelmében létrejött 11 vegyesbizottság.

Magyarország és Szlovákia emellett mindent megtesz annak érdekében, hogy 2007 októberéig aláírják a finanszírozási tervet két Ipoly-híd újjáépítéséről, és közös javaslatot nyújtanak be a Kassa és Miskolc között tervezett gyorsforgalmi autóúthoz szükséges ütemtervre.

A kétoldalú megbeszélésen a magyar kormányfő a Malina Hedvig-ügyet is felvetette.

A Fidesz pozitív fejleménynek tartja a találkozót és az egyezmény aláírását.

Németh Zsolt, az ellenzéki párt külügyi kabinetjének vezetője ugyanakkor közölte: elvárták volna, hogy Malina Hedvig ügyében és a szélsőségesen magyarellenes Jan Slota kijelentéseivel kapcsolatban a magyar kormányfő határozottabban lépjen fel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×